Ugrás a tartalomra

Levette az eszméletlen ember ruháit, majd kirabolta

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 11. szerda 18:49
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki leütött egy embert, ruháit levette róla, majd pénztárcáját magához véve távozott a helyszínről.

Tavaly novemberben a sértett betért az egyik sajószentpéteri sörözőbe, ahol több, általa ismert személy tartózkodott, köztük a vádlott is, aki egy női társával eleve azzal a céllal érkezett, hogy „lenyúlják” őt. A társaság együtt italozott, majd estére az egyik vendég erősen ittas állapotba került, ezért a később kirabolt illető úgy döntött, hogy hazakíséri ezt a vendéget. Hozzájuk csatlakozott a vádlott is, majd miután az ittas férfit hazatámogatták, a sértett a kerékpárja felé vette az irányt. A vádlott az oda vezető úton követte, aztán hátulról megütötte, így az eszméletét vesztette. A támadó levette a sértett felsőruházatát, azokban értékek után kutatott, majd magához vette őket a férfi nadrágjában talált pénztárcával együtt, melyben 175 ezer forint készpénzt és iratokat talált - küldte el portálunknak közleményben Hamu-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A cselekményt követően a vádlott elindult, hogy megkeresse a presszóban még a társaságában lévő női társát. Útközben pedig eldobta a megtámadott ember ruháit és üres pénztárcáját. Amikor megtalálta társát, annyit közölt vele, hogy „lehúzta” az illetőt és átadott az eltulajdonított pénzből 10 ezer forintot részére - részletezték. 

A sértett a bántalmazás eredményeként nyolc napon belül gyógyuló, horzsolásos sérüléseket szenvedett. A vádlottat a bíróság rablás bűntette, okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt 9 év börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a büntetés kiszabása során a terhelt részbeni beismerő vallomását. Míg súlyosító körülményként vette számításba a férfi előéletében rejlő körülmények mellett a bűncselekmények halmazatát és a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságát. Az ítélet nem jogerős - tudtuk meg a közleményből. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!