El ne menjen mellettünk az ünnep

Túrmezei Erzsébet verseit sokan ismerik, és gyakran választják ünnepi felolvasásra templomokban, idősek otthonában, mivel jámbor, kedves gondolatai sokak szívét melengetik. Kevesen tudják, hogy Túrmezei Erzsébet evangélikus volt, még kevesebben azt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénhez sok szállal kötődik: János nevű bátyja Ózdon volt hitoktató Túróczy Zoltán lelkész (későbbi püspök) mellett, másik bátyja, Sándor 1927-ben Tokajban lett lelkész, ahová szülei és Erzsébet is követték.

Túrmezei Erzsébet hite ezekben az években erősödött meg, és arra az elhatározásra jutott, hogy konfirmálni fog. Ennek oka az volt, hogy Túrmezei Sándor hívására egy evangélikus szerzetesnő, azaz diakonissza szolgált Tokajban, aki nagy hatással volt a fiatal Erzsébetre. 1945-ben ő maga is szerzetesi fogadalmat tett, és bár 1950-ben a rendet megszüntették, évtizedeken át folytatta hivatását, sok száz és ezer levelet és verset írva lelkigondozott sokakat az egész országban. Az 1970-es években egyike volt az Evangélikus Énekeskönyv szerkesztőinek, több mint száz énekszövege és énekfordítása jelent meg, amelyeket az evangélikusok, de reformátusok is énekelnek ma is. 1990-ben újjáalakult a diakonissza rend, és tíz esztendőn keresztül, haláláig ő maga vezette a diakonissza közösséget. Szép verse szól hozzánk adventben:

Túrmezei Erzsébet: Jön a Megváltó!

Jön a Megváltó,
meleggel, fénnyel
tölti be házunk!
Csak jól vigyázzunk,
hogy észrevétlen
el ne haladjon,
s itt ne maradjunk
mi a sötétben!
Szép karácsonyfa
nem elég nékem.
Nem elég semmi.
Jön a Megváltó:
Őt magát vágyom
szívembe venni.
Olyan lesz akkor,
mintha minden nap
karácsony lenne!
Puha jászolként
vár a szívem rád:
Végy, Uram Jézus
lakozást benne!

Karácsony előtt időt kell magunknak adni az ünnepre való felkészülésre. A német evangélikusok a 19. században (és reméljük, sokan ma is) tudatosan készültek az ünnepekre. Gyakran adventi gyertyát gyújtottak, amely be volt osztva 24 részre, karácsony estig minden este egy kicsit meggyújtották, énekeltek, imádkoztak, meghitt csendben együtt töltöttek egy kis időt. Az német Érchegységben élő bányászok karácsonyi piramist készítettek, a szegények a házuk kapujára húztak rovátkákat krétával vagy szénnel, amelyből az adventi naptár a 19-20. század fordulóján kifejlődött. Hamburgban Johan H. Wichern evangélikus lelkész az árvaházába fogadott gyerekeknek egy kocsikerékre állított huszonnégy gyertya közül gyújtott meg december minden napján egyre többet. Ebből ered a mai adventi koszorúnk is, amely sajátságos formát nyert Magyarországon a lila és rózsaszín gyertyákkal, de például Erdélyben fűzfavesszőből kötik és méhviasz gyertyákkal, csipkebogyókkal díszítik. Valószínűleg oda is a szász evangélikusokon keresztül jutott el ez a hagyomány. A karácsonyi játékok, családi otthonok elengedhetetlen tartozéka volt a termőág, amelyből a karácsonyfa állítás hagyománya származik.

Bárhogyan is tesszük, az ünnepre készülve adjunk magunknak lehetőséget és időt az elcsendesedésre, lehetőleg szeretteink körében. Nehogy úgy járjunk, mint azok, akikről Túrmezei Erzsébet verse szól, akik mellett elmegy a Megváltó. Vegyük észre, hogy közeledik az ünnep, engedjük be szívünk kapuján a Isten szeretetét.