Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: Egyetlen keresztény egyházat se szüntessenek be

MTI
Utoljára módosítva
2024. augusztus 25. vasárnap 19:04
A katolikus egyházfő arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij aláírta az ukrán ortodox egyház betiltásáról szóló törvényt.
Fotó: Vatican News

Ferenc pápa kijelentette a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, hogy továbbra is fájdalommal követi az Ukrajnában és az Oroszország területén folyó harcokat. Ami pedig a nemrég Ukrajnában elfogadott jogszabályt illeti, Ferenc pápa hangoztatta: "féltem azoknak a szabadságát, akik imádkoznak, mivel aki igazán imádkozik, annak az imája mindig mindenkiért szól. Imádkozással nem követ el bűnt" - foglalta össze az MTI. 

A szentatya úgy vélte, ha valaki rosszat tesz saját népe ellen, akkor azért bűnösnek lehet tartani, de senki nem követ el bűnt, mert imádkozott. "Akkor meg hagyjuk imádkozni, aki imádkozni akar ott, amelyet saját egyházának tart. Kérem, egyetlen keresztény egyház se töröltessék el közvetlenül vagy közvetetten. El a kezekkel az egyházaktól!" - mondta Ferenc pápa.

A pápa arra utalt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton. 

A törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek leányszervezeteiről, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!