Ugrás a tartalomra

Európai fiatalok versenyeznek

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. május 26. vasárnap 10:29
Jön a kontinens legnagyobb multisportrendezvénye, július közepén Miskolc lesz az egyik házigazda az Európai Egyetemi Játékokon.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Debrecen és Miskolc városával, a Debreceni Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel közösen rendezi meg július 12-24. között az Európai Egyetemi Játékokat, ami az első ilyen esemény lesz hazánkban. Ez a kontinens legnagyobb diáksporteseménye, világviszonylatban – a résztvevők létszámát tekintve – a nyári olimpiát követő 3. legnagyobb multisportrendezvény. A kezdetektől olyan városok és egyetemek voltak házigazdák, mint Cordoba, Rotterdam, Zágráb-Rijeka, Coimbra és Lodz.

A mostani közös rendezés ötlete onnan jött, hogy a két magyar város több sporteseménynek is volt már a házigazdája, de a komoly sportéleten túl mellettük szólt a két egyetem sportklubos múltja, hiszen a DEAC és a MEAFC is meghatározója a magyar egyetemi sportéletnek. Ezzel együtt Északkelet-Magyarország két meghatározó egyetemi, kulturális és gazdasági városáról van szó, amelyek vezetői mindenben támogatták és támogatják a szervezők munkáját.

A versenyen 17 sportág képviselteti majd magát, 40 ország 450 egyeteméről 5 ezer résztvevőt várnak. Miskolcon a judo, a karate, a kosárlabda, a kick-boksz, a röplabda, a sakk, a strandröplabda, a taekwondo, a tenisz és a vízilabda küzdelmeit rendezik meg. De a kulturális és oktatási programok, a lakosságot célzó szabadidősport-rendezvények unikálissá teszik majd a magyar egyetemi játékokat, ahol fontos szerepet kapnak az önkéntesek, a Játékok sikerének kulcsszereplői.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!