Hamarosan adventi fényekbe öltözik Miskolc
Már készülődik a város arra a kiemelt időszakra, adventre, ami talán az egyik legszebb Miskolcon. Méltán, hiszen ilyenkor várjuk évről évre a Megváltó eljövetelét. Eljött tehát az ideje, hogy a karácsonyi díszkivilágítás elemeit, az áramszolgáltató által végzett tesztelésük után visszategyék a helyükre a város több pontján. Stábunk tagjai a Déryné utca előtti munkálatokra látogattak el november 14-én, csütörtök délelőtt. Ezt követően a Görgey Artúr utcán folytatódott az akció.
– A városvezetés már megtette a szükséges előkészületeket a karácsonyi díszkivilágítással kapcsolatban. Több mint egy hónapon keresztül tesztelték kollégáink, hogy minden a helyére kerüljön, és az összes égő égjen. Sok millió LED-lámpa és több mint négyszáz karácsonyi dísz lesz majd, ami elsősorban a főutcát fogja ékesíteni – nyilatkozta lapunknak Hollósy András alpolgármester.
– Meglepetéselemekkel is készülünk: fényfestéssel és egyedülálló megoldásokkal. Például a Dayka-átkötés sem marad karácsonyi hangulat nélkül. Az igazi nagy meglepetés azonban még várat magára, de néhány napon belül ezt is megismerhetik a miskolciak. Mindenkit arra bíztatok, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan gyönyörködjön a különleges karácsonyi díszkivilágításban, ami idén sokkal több és még látványosabb elemekkel fog bővülni – mutatott rá.
Elmondta, hogy advent első vasárnapjára, december 1-jére tervezik, hogy felgyulladnak az ünnepi fények, és egészen január 6-ig, vízkeresztig szépítik majd a várost. Hozzátette, adventi programokkal is készülnek, ezek között újszerű dolgok is lesznek, a régi, hagyományos eseményeken túl. Bővítik a helyszínek sorát is, azaz nem korlátozzák a programokat kizárólag a belvárosra.