Akkoriban a nyár még nyár volt. Szikrázó napsütés, mérsékelt meleg, nagy ritkán kánikula, de éjszakánként menetrendszerűen jöttek a hűsítő zivatarok. Ilyen idilli volt a helyzet a Balaton partján, ahol éppen egy vízparti pavilonsoron szolgáltam pincérként.
Nem érhettem még meg a 15. évemet, amikor Feri bácsi egy fröccsel „megrontott”, elindított az idült alkoholizmus lejtőjén. A söntés nagy hatalmú ura elégedett volt a munkámmal, ezért óránként, egy amolyan gyenge hosszúlépéssel jutalmazott. Amolyan igazi balatonarácsi száraz borhoz, egyujjnyihoz három deci szódát spriccelt. Életem legjobb fröccsét készítette. Ennél jobb üdítővel még sosem találkoztam sehol. Máig is visszasírom.
A bor kifogástalan volt, de mára megtanultam, nem mindegy milyen szénsavas vízzel vegyítjük. Aki ízes fröccsre szomjazik, azonnal felejtse el a műanyagpalackos, bubis vizet. Itt ez olyan, mint a citrompótló. Az üveges vagy ballonos szódát semmi nem helyettesíti. Mamámnak és keresztanyámnak 6-8 üvegpalackja volt, mihelyst felcseperedtem, nekem volt kötelességem a szénsavas víz pótlása. Korán megtanultam, hogyan lehet egyszerre három-három üveggel a kézben egyensúlyozni. Kezdetben, üvegenként egy forint tíz fillérért vettük a frissítő vizet a Keravill melletti kis csemegében. Katasztrófa számba ment, ha az utolsó üveg is elfogyott.
Majd egy idő után próbáltunk megbarátkozni az otthoni gyártású, patronos vízzel. Számomra az ezzel való bíbelődés, a folyamatos patron- és a szelepgumi cseréje helyett inkább vállaltam a cipekedést.
Ám Miskolcon sorra szűntek meg a szikvízgyártó iparosok. Próbálom számba venni, hol mennyien gyártották a szénsavas üdítőt. Talán a hetvenes években még a Marosi néni üzeme volt a legnagyobb. Nála folyamatosan zakatoltak a töltőmasinák, előttük három-négy nő, teljes, nyakig érő gumikötényben és törésálló maszkban préselte a vizet és a gázt az üvegekbe. Emlékszem, a műanyag palack ritkaságszámba ment, nem kedveltük, mert ezekben mellékízű az innivaló. Így aztán amíg csak lehetett, maradtunk a régi, még a század elején gravírozott, üveges szódánál. Ezekről leolvashatók a gyártók, forgalmazók márkanevei. Ebből mára az utolsó is megadta magát, felrobbant, és a maradék díszes, feliratos színes, kis és nagy üvegekre lecsaptak a gyűjtők.
Ujj Tiborral, a város legnagyobb szikvízgyártó üzem tulajdonosával nosztalgiáztunk a témában. A birodalma a vár mellett található. A húszas évek elején ebben a házban volt a Rácz féle jéggyár, mígnem félévszázada Báthory Ferenc megteremtette itt a szódavízgyártást. Közös erővel számoltuk ki, hogy rajta kívül már csak egy szódavíztöltő található Miskolcon, valahol a Csabai kapu környékén. Az avas alatt, a Tanoda pékséggel szemközi sarkon is volt egy szikvíztöltő, ezt az avasi borpincék beszállítójaként ismerték. A tulaj egy idős asszony, hozzá még egy pohár szódáért akár éjszakai is bekopoghattunk. Ide is szerettem járni, mert elegendő hely volt a járdára felállni ki-, bepakolni az üvegeket.
Hogy készül, a szóda honnan veszik hozzá a szénsavat? Tibor nem titkolja, számukra a tavi forrás adja az alapot, a gázt honnan máshonnan, mint Répcelakról szállítják. Jedlik Ányos találmánya máig sem sokat változott, csupán a töltés technológiája újult meg. És az egészségügyi követelmények szigorodtak, minden tartály sav- és rozsdaálló, az utolsó szelepig-szerelvényig ügyelni kell a higiéniára.
Visszasírnám az üveges szódát. Magamnak is megőriztem egy régi faládára való kollekciót. Tibor szerint veszélyes, elég egy hajszálrepedés és robban. A jó szódavizet 8-10 bar nyomással töltik, így aztán nem véletlenül az Unicum gyártók sem voltak képesek üvegbe rejteni a szénsavas alkoholt. Nem érdemes kockáztatni, sokunk vesztette el szeme világát az asztalon szétrobbanó szódásüvegtől.
Ujj úr is ismeri a mondást – üti, mint szódás a lovát. Csúnya, mendemonda, mentegeti a céhbeli elődjeit. Ki bántaná a munkatársát. Ma már a paciknak nincs okuk félni, évtizedek óta eltűntek a lovas kocsis szállítók. Nekem is csak az emlékezetemben élnek azok a kolompoló stráf kocsisok, akik még a főutcára is kihozták, cserélték az üvegeket. Sokszor szaladtam utánuk, mire az első emeletről pénzzel, palackkal letrappoltam, egy házzal már tovább álltak.
Erre igyunk! Söntés Feri bácsi egészségére, aki a világ legjobb fröccsével próbált még idejében „megrontani”…
Szántó István
