Ugrás a tartalomra

Jól sikerült a kétszáztizenötödik nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. október 21. hétfő 12:48
Ezen a verőfényes szombaton újabb remek alkalom nyílt arra, hogy az állatbarátok megismerhessék a telep aktuális lakóit, sőt arra is, hogy a kapcsolatukat akár hosszabb távra tervezzék egy-egy szimpatikus kutyussal, cicával.
Jókat sétáltak a napsütésben. Fotó: Osztie Tibor

A 215. alkalommal megrendezett alkalmon lehetősége volt kicsiknek és nagyoknak is egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, úgy a telepen, mint a már kiválasztott négylábúval. Ez jó alkalom volt arra is, hogy megismerjék az állategészségügyi telep működését, átadják a védenceknek szánt eledeleket vagy akár felszereléseket, hiszen a telep dolgozói szívesen fogadnak – máskor is - többek között régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A telepen jelenleg ötvenhét kutyáról és tíz macskáról gondoskodnak. A gondozók hisznek abban, hogy a látogatók szeretetétől és figyelmétől az itt élő állatok nagyon sokat fejlődhetnek. 

Kattintásra galéria nyílik!

Bukta Ilona a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány kuratóriumának tagja is részt vett a meghirdetett nyílt napon, de mint megtudtuk, ők állandó vendégek itt, számos kutya köszönheti nekik azt, hogy gazdát talált, sőt, az életét is. Az alapítvány célja ugyanis az, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telepre bekerült állatokat megmentsék az elaltatástól, például azzal, hogy gazdikat találnak nekik. 

Ilona elmondta, hogy évek óta szoros kapcsolatban állnak a miskolci gyepmesteri teleppel, a tagjaik közül többen korábban a Miskolci Állategészségügyi Telep Kutyáinak Támogatói körében is dolgoztak azon, hogy a gazdátlan állatoknak otthont találjanak. 2015 óta önkéntesekként, majd 2016. januártól már, mint alapítvány mentik az állatokat. 

- Munkánk eredményeként lassan hét éve nincs altatás a Miskolci Állategészségügyi Telepen. Ez óriási eredmény, hiszen a törvények lehetővé teszik, hogy a régóta bekerült kutyákat végül elaltassák. Mi segítünk a gazdásításban. A Covid idején megállapodást írtunk alá a Városgazdával az együttműködésről. Azóta nem csak a gazdák megtalálásában, de például az állatorvoshoz szállításban és a táplálásukban is segítséget nyújtunk – ismertette Bukta Ilona. 
Hozzátette, korábban az alapítvány „ősmunkatársai” szervezték a nyílt napokat is, azóta van a Miskolci Állategészségügyi Telepen kéthetente ez a rendezvény.

Szegedy Eszter az állategészségügyi telep vezetője közölte, valóban szinte két hetenként kinyitják a kapukat a látogatók előtt, hogy bejöhessenek megismerkedni az itt élő gazdátlan állatokkal. Nem csak kutyákkal, hanem változó számban macskákkal is. A mai eseményt az állatok világnapja utánra időzítették, amelyre meghívták Hollósy András alpolgármestert is, aki szinte végig jelen is volt, maga is megsétáltatott egy játékos ebet. 

- Egyre nagyobb számban vannak visszatérő látogatóink, akikből már kialakult egy bázis látogatói kör, akik, ha esik, ha fúj eljönnek, és nagyon örülünk az újaknak is. Ez a nap főleg arról szól, hogy a kutyusaink kijussanak egy kicsit sétálni, mozogjanak, hiszen erre a hétköznapokban nem sok lehetőségük van. A másik nem titkolt célunk pedig az, hogy aki kacérkodik az örökbefogadás gondolatával, az eltudjon jönni ismerkedni a szimpatikus kutyával vagy cicával – mondta el a telepvezető. 

Hollósy András alpolgármester is nagy köröket ment egy szép, világosbarna kutyussal, jól megsétáltatták egymást.  
- Kevés olyan állategészségügyi telep van az országban, mint amilyen a miskolci, ahol hét éve nem altattak el kutyát, köszönhetően a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány és a Miskolci Állategészségügyi Telep együttműködésének. Ők jelesre vizsgáztak állatbarátságból és emberbarátságból is. Hála Istennek nagyon sokan jöttek ki ma is, bízom benne, hogy lesznek egymásra talált kutyusok és gazdák – fogalmazott az alpolgármester. 
Kérdésre válaszolva elmondta, az állatvédelem közös ügyünk, az önkormányzaté és a miskolci embereké is. Mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a kutyusok mindig méltó és biztonságos körülmények között legyenek, még egy esetleges költözéskor is. 

A telep vezetője, Szegedi Eszter felhívta a figyelmet, hogy amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is szívesen törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok – de bármely munkanap is - lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához is.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!