Köszönetet mondott a vállalkozóinak Miskolc
Hagyományteremtési szándékkal állt a kezdeményezés mögé Miskolc önkormányzata, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének B.-A.-Z. Vármegyei Szervezete, a Miskolc Holding Zrt., a Tudomány és Technika Háza és a MIKOM Nonprofit Kft., egyetértve abban, hogy kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak azok a gazdasági szereplők, akik iparűzési adójukkal jelentős mértékben járulnak hozzá a városunk fejlődéséhez. Miskolc önkormányzata ebben az évben is köszöntötte a százötven legtöbb iparűzési adót befizető gazdasági szereplőt.
Tóth-Szántai József beszédében rámutatott, a rendezvénynek Miskolc köszöni a neve, amelyen hagyományosan azokat a vállalkozásokat helyezik a figyelem középpontjába, amelyek városunk gazdasági életének meghatározó szereplőiként példát mutatnak kitartásból, innovációból és eredményességből. A polgármester ezt az alkalmat is megragadva mondott köszönetet azért, hogy ezek a vállalkozások Miskolcot választották cégük otthonául.
– Egy gazdasági eseményen néhány nappal ezelőtt azt mondtam, hogy a két legnagyobb és legfontosabb tényező a vállalkozók számára, avagy a vállalkozók életében, a bátorság és a kíváncsiság. Ez a két dolog az, ami – azt gondolom –, a vállalkozókat és a vállalkozásokat hajtja – vélekedeett.
– Nehéz időszak áll előttünk, ezt mindannyian tudjuk. Gazdasági kihívások, fegyveres konfliktusok, klímaváltozás, átalakuló politikai környezet, miközben a világ működését befolyásoló külső tényezőkhöz is alkalmazkodnunk kell. Alkalmazkodniuk kell a családoknak, a városoknak, a vezetőknek és természetesen a vállalkozásoknak is. Miskolcnak is alkalmazkodnia kell, és Miskolc képes is lesz alkalmazkodni, hiszen az itt működő kis- és középvállalkozások, a szolgáltatóipari és multinacionális cégek nemcsak kitartanak Miskolc mellett, hanem egyre többen választják Miskolcot új otthonukul. Mi miskolciak tudjuk, hogy nincs még egy olyan város, mint Miskolc. És nincs még egy olyan város Magyarországon, amely ennyire vágyna a sikerre, mint Miskolc – fogalmazott Tóth-Szántai József.
Hangsúlyozta, mindannyian ismerjük ennek a városnak a páratlan adottságait, ismerjük és értjük a miskolci szellemet. Megvan bennünk az erő és a tettrekészség, amely a vállalkozókra még inkább igaz. Ez az erő, a bátorság és a kíváncsiság világosan mutatja, hogy Miskolcnak van jövője. És ennek a jövőnek az alapja nem más, mint az együttműködés. Az itt élő embereknek és vállalkozásoknak az erőfeszítései biztosítják a város megújulását és hosszú távú fejlesztését.
A polgármester szerint a vállalkozások jelentik ennek a városnak az erejét. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem vagyunk egyedül. Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza részvételével egy új gazdasági övezet formálódik. Egymás stratégiai szövetségesei vagyunk. Támogathatjuk egymást, ugyanakkor a forrásokért és a befektetőkért versenyeznünk is kell velük. Azonban ha jól meghatározottak a célok, ha tudjuk, hogy mi mentén akarunk elindulni, akkor tudjuk segíteni és kiegészíteni is egymást.
Hozzátette, Miskolc a Bükk városa és az általuk összeállított a Bükk városa program ezeket az erőket hivatott kiaknázni. A program egy átfogó kezdeményezés, amely nemcsak az ipari fejlődést támogatja, hanem új távlatokat nyit a kultúra, a turizmus és a fenntartható városfejlesztés területén is. Ez a program a város új gazdasági és kulturális arculatának záloga. A városunk egy új korszak küszöbén áll és a Bükk városa program adja meg a lendületet a továbblépéshez. A polgármester ehhez várja és reméli az itt működő vállalkozások, vállalkozók támogatását is.
– Ha összejövünk, az a kezdet. Ha összetartunk, az a haladás. Ha összefogunk, az a siker – idézte Henry Fordot Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint ez az idézet nagyon illik a mai ünnepi naphoz, amikor a város megköszöni a helyi vállalkozásoknak azt a teljesítményt, amelyet nyújtottak. És ezt rendkívül helyesen teszi, tette hozzá.
Kiemelte, a Miskolc köszöni programmal egy korábban megkezdett hagyományt folytat a város, de az is egy hagyomány, úgy százötven éve, hogy egy adott település jómódú polgárai, vállalkozói támogatókként, korabeli szóhasználattal: virilistákként járulnak hozzá a közösség jólétéhez, közéletéhez és kulturális életéhez. A virilisták a legjobban teljesítő, legnagyobb adófizetők egy adott közösségben.
– Azt hiszem, ahogyan ezt a mai nap is mutatja, a helyi vállalkozók nagyon fontos részei a közösségnek. Régen a virilistáknak automatikus joguk volt részt venni a város irányításában. Ezzel éltek is, mint a legtöbb pénzt a város fenntartásáért előállítók. De aztán sokan úgy gondolták az 1920-as, 30-as években, hogy ez nem annyira demokratikus, hisz ők nem választott képviselői a város irányító testületeinek. Ezért aztán ettől eltekintettek. De maradtak, mint legfőbb adófizetők és támogatók, akiket méltán ünnepel és köszönt a város – szögezte le Bihall Tamás, aki megnyugtatta a polgármestert, hogy kétszer is elolvasta a Bükk városa programot, amelyet teljes mértékben támogatni tud a BOKIK. A városfejlesztés és a gazdaságfejlesztés egyébként is elválaszthatatlan fogalompár, a kettő nem működhet egymás nélkül.
– Nem lehetnek egy városban széttartó szándékok, ellentétes hatalmi és politikai érdekek. A lovak közé dobott gyeplő ideje lejárt. Ezentúl a városfejlesztésnek és a gazdaságfejlesztésnek egyszerre kell történnie, egy kézben, erős kézben. Így lehet Miskolc nyertes – vallja Bihall Tamás.
Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Ügyvezető Elnökségének tagja, a szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy az eseményen Miskolc legsikeresebb vállalkozói, cégvezetői vannak jelen, és a város számára egy kiemelten fontos feladat, hogy ebben a formában is megjutalmazza őket, illetve elismerje sikeres tevékenységüket.
– Tegnapelőtt írtuk alá az együttműködési megállapodásunkat a miskolci önkormányzattal. Azt remélem, hogy hamarosan újra le fogunk ülni polgármester úrral, és részletesen is átvesszük majd ennek az együttműködésnek a rengeteg pontját, és igyekszünk majd tartalmat önteni bele. Mindezt azért, hogy a vállalkozások, Önök a lehető legtöbb információt kapják meg általunk a város felől, illetve a város is megkapja az Önök információit rajtunk keresztül. Mindenről, ami az Önök vállalkozásainak működésével, a problémáikkal, a lehetőségeikkel és a kérdéseikkel kapcsolatos – mondta az elnök, aki ezután részletesen bemutatta a VOSZ működését és előnyeit a vállalkozások számára.
Az ünnepi beszédeket követően Tóth-Szántai József polgármester, Soós Attila, a Miskolc Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Ügyvezető Elnökségének tagja, a szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének elnöke átadta az eseményen megjelent vállalkozások vezetőinek, tulajdonosainak a Miskolc köszöni elismerő oklevelet.