Ugrás a tartalomra

Miskolc mint a legélhetőbb hazai város

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. augusztus 03. csütörtök 15:25
Húsz éven belül Magyarország legélhetőbb nagyvárosa Miskolc – ez a legfontosabb célja a közelmúltban indult Hodobay-programnak. Erről Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere beszélt részletesen a komplex ingatlanfejlesztési program június végén megrendezett konferenciáján.
Szopkó Tibor alpolgármester a Hodobay-konferencián. | Fotó: Juhász Ákos

Amint fogalmazott, a programon keresztül a város szakmai párbeszédet indított a felek között, tették mindezt Miskolc sikeres jövőjének érdekében.

„Amikor víziókról beszélünk, akkor ugyan a jelenben dolgozunk, de mindig a jövőnek üzenünk. A Hodobay-programmal Miskolc is a jövőnek üzen. Fejlesztéspolitikánkban sokszor emlegetjük a „Miskolc érted fejlődik!” szlogent, ez viszont hitünk szerint több annál, tartalom is van mögötte. És ezt a tartalmat jól mutatják a jelenlegi fejlesztések, köztük az Avasi kilátó felújítása. Ugyanis ha elfogadjuk, hogy az Avasi kilátó Miskolc szimbóluma, akkor kijelenthetjük, a tévétorony teljes felújítása Miskolc fejlődésének a szimbóluma” – jelentette ki Szopkó Tibor alpolgármester.

A városvezető kiemelte, Miskolcnak a sikerhez minden természeti, turisztikai, kulturális, oktatási és gazdasági adottsága megvan. Hozzátette, tisztában vannak a város problémáival is.

„Tudjuk, hogy mi van a Sötétkapun túl, a kapualjakon belül, teljesen pontosan tudjuk, hogy milyen gazdasági, társadalmi és városképi kihívásokkal küszködünk. Ennek ellenére mi úgy értékeljük, hogy ezek a kihívások lehetőségek is, hiszen ezek megoldására építve tudjuk fejleszteni ezt a várost” – jelentette ki.

Szopkó Tibor példaként a város lélekszámának drasztikus csökkenését említette. Mint mondta, ez a tendencia a világon minden városban tragédia, azonban ingatlanfejlesztés területén ez a rémes adat lehetőségeket is tartogat, mert „sokkal nagyobb tér áll előttünk fejlesztésekre, sokkal nagyobb ingatlanvagyon felett diszponálunk”.

- A másik ilyen adottság egy kézzel meg nem fogható és gazdasági mutatókkal nem jelezhető, mégis nagyon fontos dolog: mi büszke miskolciak vagyunk! Egy országos kutatóintézet egy tavaly nyári reprezentatív felmérése szerint 72 százalékunk szeret Miskolcon élni, és 74 százalékunk ajánlaná ismerőseinek a várost letelepedésre. Még a felmérést végző cég is azt mondta, hogy ez országosan is egyedülálló – mondta el az alpolgármester.

Hozzátette: a gazdasági szereplők érdeklődnek a város iránt, szinte nincsen olyan hét, hogy ne érkezne Miskolcra tárgyalni egy, a Külügyminisztérium által már előszűrt gazdasági befektetőjelölt, aki érdekesnek találta a várost.

A városvezető hangsúlyozta, az adottságok mellett fejlesztésekre is szükség van.

„Fejlesztenünk kell az infrastruktúrát, a közösségi közlekedést, a közszolgáltatásokat, és szükséges, hogy az épített környezetünk is rendben legyen, hiszen a városlakóknak és az idelátogatóknak sem mindegy, hogy milyen a városkép. Ezzel az ingatlanfejlesztési programmal mindenesetre Miskolc hadat üzent a tájsebeknek. Egész tömböket fogunk megújítani, ikonikus, szimbolikus épületeket, de városrészi központokat, közterületeket is megújítunk, a magánberuházókat pedig segíteni kívánjuk. A cél az, hogy a programnak köszönhetően Miskolc ne csak egy fejlődő város legyen, hanem annak a képét is mutassa” – húzta alá Szopkó Tibor, aki megemlítette azt is, év végére mind a 36 milliárdnyi TOP-os forrást felhasználják, ami a város rendelkezésére állt az elmúlt időszakban, ráadásul a következő időszakban különböző programokon keresztül ennek a pénznek csaknem a duplája fog a város rendelkezésére állni fejlesztésre, ami történelmileg is egyedülálló.

A teljes előadás itt tekinthető meg: 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!