Ugrás a tartalomra

MSZP: rekord infláció, romló egészségügy, halogatott pedagógus bérrendezés 

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. április 14. péntek 18:40
A kormány nem tesz semmit a rekord infláció ellen, nem rendezi a pedagógusok bérét, sem az oktatás vagy az egészségügy helyzetét – hangzott el az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján, ahol azt is megtudtuk, hogy a párt megkezdte a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra. Az utat a baloldali pártok együttműködésében látják.
hiller istván varga lászló mszp
Fotók: Mocsári László

A miskolci Polgármesteri Hivatal aulájában megtartott pénteki sajtótájékoztatóján Hiller István országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt választmányának elnöke, oktatáspolitikus és Varga László, a Magyar Szocialista Párt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szövetségének megyei elnöke az ország aktuális gazdasági és politikai helyzetét tekintette át. 

Varga László szerint az utóbbi időszak egyik legsúlyosabb problémája az infláció, amely már harmadik hónapja stabilan huszonöt százalék felett van. A megyei elnök rámutatott, hogy ez az adat az egész térségben és az Európai Unióban is rekordnak számít, ami az emberek hétköznapi életét alapvetően befolyásolja. Sokaknak már egy-egy bevásárlás is luxusnak számít, mivel a legnagyobb drágulás éppen az élelmiszerárakban ment végbe. „Ezért kezdeményezte a szocialista párt többször is, hogy lépjen fel a kormány az élelmiszerárak tartós csökkentése érdekében. Ennek legfontosabb eszköze az alapvető élelmiszerek áfájának elengedése lenne. Azt javasoltuk, hogy nulla százalék legyen ezen élelmiszerek áfája, ahogyan erre más országokban, például Lengyelországban vagy Spanyolországban is láthatunk példákat. Ezeket a javaslatainkat a Fidesz-kormány folyamatosan elutasítja” – ismertette Varga László, majd kitért egy másik neuralgikus problémára, a magyar háztartások energetikai és hőszigetelési helyzetére, amelyben fennakadást okozott az, hogy a kormány nem állapodik meg az Európai Bizottsággal a kohéziós- és helyreállítási alapok kifizetése érdekében. Mint mondta, ezekből a forrásokból lehetne érdemi fejlesztéseket megvalósítani, például az energiahatékonyság tekintetében. 

varga lászló mszp

Az MSZP megyei elnöke kiemelte, hogy a megyében több állami szolgáltatás színvonala is kritikus, ilyen egyebek mellett az egészségügy helyzete, amely kapcsán megemlítette Szamosvölgyi Péter sátoraljaújhelyi kormánypárti polgármestert is, aki nyílt levélben írta meg, mennyire elfogadhatatlan állapotban vannak városa egészségügyi intézményei. Varga László úgy látja, ez igaz a megye számos más településére is. 

Hiller István országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt választmányának elnöke, oktatáspolitikus, az oktatás és a pedagógustársadalom helyzetéről, valamint a jövő évi önkormányzati választásról beszélt. Utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a párt gőzerővel készül, hiszen egy bő év múlva esedékes, időben el kell indítani a programalkotást és a kampányt. A párt politikai – köztük az oktatáspolitikai – programjának idén őszre el kell készülnie, hogy eljuthasson a választókhoz. „Az MSZP számára Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kiemelten fontos. A felkészülés már itt is folyamatban van, ahogy országosan is zajlanak az egyeztetések a párton belül és a lehetséges szövetségesekkel is. Mi együttműködéspártiak vagyunk, azt akarjuk, hogy a kormánypárt jelöltjeivel szemben minden körzetben egy jelöltet állítson a demokratikus ellenzék. Legyen az önkormányzati képviselő vagy akár polgármester-jelölt” – tájékoztatott a választmány elnöke. Hozzátette, másodlagos, hogy mi a különböző pártok aktuális véleménye erről, az az elsődleges, hogy mit akarnak az ellenzék szavazói. Ők pedig együttműködést akarnak. Az MSZP ennek áll az élére és lesz az együttműködés motorja. „Az a döntésünk, hogy a helyiekre bízzuk, hogy milyen felállásban és kikkel együttműködve vágnak neki a választásnak. Azt szeretnénk, ha a miskolci képviselőkről a miskolciak döntenének” – hangsúlyozta Hiller István. 

hiller istván mszp

Az oktatás állapotáról szólva kifejtette, hogy úgy látja, a magyar pedagógusok megígért béremelése ma távolabb van, mint két hónappal ezelőtt. Az MSZP nem fogadja el azt a kormányzati álláspontot, hogy akkor lesz béremelés, ha az Európai Unió kifizeti a hónapok óta visszatartott pénzeket. Az oktatásügy minden ország belügye, nemzeti hatáskör, ahogy azt a Fidesz sokszor elmondja, ezért sem érthető, akkor miért kötik a béremelést az uniós forrásokhoz? Ha van pénz a Vodafone megvásárlására, akkor miért nincs a pedagógusok megfizetésére? – tette fel a kérdést a politikus. Hiller István úgy látja, hogy a bérrendezés tekintetében a szakmai szervezetek követelése kimondottan mértékletes, hiszen, ha a pedagógusok kezdő fizetése a mindenkori minimálbér lenne - ahogy azt eredetileg a kormány ígérte - és követné annak emelkedését, akkor ma egy tanár fizetése kilencven százalékkal több lenne. A bérkövetelés ehhez képest csak negyvenöt százalék. De erről sem sikerül megállapodni évek óta. 

„A helyzet az, hogy szükséges a béremelés, de önmagában már nem elégséges az oktatás helyzetének rendezése nélkül. Az MSZP és a baloldal világos, egyértelmű pénzügyi-, finanszírozási- és szakmai programmal készül, amelyet az önkormányzati választások előtt minden vármegyében és városban, így Miskolcon is el fogunk mondani a választóknak” – ígérte Hiller István.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!