A négy közé jutott a Magyar Kupában a DVTK női kosárlabdacsapata
Az első félidőben a vendégek domináltak, nehezen találtuk a ritmust. A szünet után mintha egy másik Diósgyőr jött volna ki az öltözőből, elsöprő lendülettel nyertük meg a harmadik negyedet, és a negyedikben pedig bebiztosítottuk a győzelmet 86-71-re, amellyel a legjobb négy közé jutottunk a Magyar Kupában - számol be honlapján a DVTK.
A szabályoknak megfelelően egy légióst nem lehetett nevezni a mérkőzésre, a kimaradó ezúttal Monika Grigalauskytė lett. Az első támadásokból nem született gól egyik oldalon sem, aztán Milica Jovanović beköszönt egy csont nélküli hármassal, amelyre, Stephanie Reid válaszolt közelről. Két és fél perc elteltével Böröndy Vivien triplájával már a Sopron vezetett, de Ana Tadić gyorsan egalizálta az állást (5-5). A negyed derekához közeledve Aho Nina és Reid hárompontosai után is maradt a döntetlen, miközben a szépszámú diósgyőri szurkolótábor éneke töltötte be a teret. A 6. percben robbantott a vendégcsapat, hiszen Böröndy öt pontjával és Friškovec hármasával elléptek a piros-fehérektől, ezért nagyon kellettek Aleksa Gulbe büntetői (10-16). Ahogy lett játékosunk, úgy Krivacevics és Charles sem hibázták el dobásaikat a büntetővonalról, hogy aztán Reid már akcióból legyen eredményes (12-20). Centergólok következtek, Tadić és Monroe villantak, a 10. percben időt kért a DVTK. Negyvenöt másodperc alatt Brooks sokkolta a közönséget egy tökéletes távolival, erre Miklós két büntetője volt a válaszunk (16-25) - részletezik.
A második etapot mi kezdtük jobban, hiszen Lelik Réka két nagyszerű egyéni megoldásából született közelivel találatok után Milica is betalált, miközben a lila mezben játszó sárga-zöldek csak két pontot szereztek Reid révén (22-27). Gáspár Dávid indokolt időkérése hatásosnak bizonyult, mert csapata két hárompontossal új erőre kapott, még jó, hogy Ana szemfülessége 2+1 pontot ért (25-33). A folytatásban is őrizték 8-10 pontos vezetésüket a vendégek (31-39). Zengett az Aréna a szurkolók biztatásától, Kányási Veronika dupláival jöttünk közelebb, de Böröndy elképesztő dobóformájának köszönhetően a 18. perc végén újra kétszámjegyű lett a különbség (33-44). Egy könnyű Gulbe-kosár után soproni timeout következett, szűk két perc volt még a szünetig. Ezt a miniperiódust KC négy pontjával megnyertük ugyan, de így is kényelmes soproni előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok (39-46) - olvasható.
Álomszerűen kezdődött a játék a térfélcserét követően, Kaila Charles rázta meg magát, az amerikai játékosunk hat pontjával egész közel zárkóztunk ellenfelünkhöz. Friškovec hárompontosával ébredezett a Sopron, azonban Tadić és Kányási két-két egységével tovább tapadtunk (49-51). Az egyre jobb formát mutató francia centerünk csodaszép mozdulattal kivitelezett duplájával egyenlítettünk, aztán a 25. perc elején Lelik középtávolijával hosszú idő után újra diósgyőri előnyt mutatott az eredményjelző (53-51). Gáspár vezetőedző időkérése után Friškovec egyenlített a büntetővonalról, majd Tadić kápráztatta el a szurkolókat egy remek triplával. A vendégek 11-ese, Zala Friškovec azért otthonosabb ebben a műfajban, a vendégek szlovén játékosa már a negyedik hárompontosát zúdította be a 27. percben (56-57). Rendkívül izgalmasan alakultak a következő percek, döntetlen állást követően Lelik egy tűpontos hármassal lendített csapatunkon (63-60). A következő támadásból Réka egy pontot tett hozzá, ahogy a túloldalon Krivacsevics is. A negyed utolsó percében Nina lopta el a showt, csupaszív 10-esün kelőbb bemutatott egy tökéletes tempódobást, aztán egy remekbe szabott triplával tovább fokozta a hangulatot (69-61) - adják hírül.
A negyedik játékrész első három percében mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba, nem változott az eredmény, de mi ezt nem nagyon bántuk. A jeget aztán mi törtük meg, mégpedig Ana két higgadt büntetőjével. Tízpontos előnyünk volt, amelyet számos alkalommal faraghatott volna a vendégcsapat, de mezőnyből eleresztett kísérleteik rendre célt tévesztettek, csak Krivacsevics büntetőinek örülhettek. A negyed felénél Veronika viszont nem tévesztette el a dobását, hárompontosa soproni időkérést eredményezett (74-63). Már úgy tűnt nyeregben vagyunk, de némi kihagyásunknak köszönhetően, máris tízen belülre jött ellenfelünk. Jovanović két és Miklós egy büntetőjével jöttünk ki a kisebb gödörből, és az idő egyre fogyott, már csak három perc volt hátra a mérkőzésből (77-66). A 38. minutában Milica és Monroe is csak egy-egy pontot szereztek, Réka remek dobása viszont három egységet ért, amivel el is dőlt a mérkőzés (81-67). A maradék időben már csak a győzelmünk mértéke volt kérdéses, Miklós hárompontosával és Lelik büntetőivel alakult ki a végeredmény (86-71) - zárják.
Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa, negyeddöntő
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 86-71 (16-25, 23-21, 30-15, 17-10)
Miskolc, DVTK Aréna, 1800 néző. Játékvezetők: Praksch Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Pozsonyi László.
DVTK: Aho N. 8/6, Charles 16/6, Lelik 17/6, Jovanović 10/3, Tadić 16/3. Csere: Kányási 9/3, Gulbe 4, Miklós 6/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Sopron: Reid 11/3, Böröndy 11/9, Friškovec 18/12, Brooks 13/3, Monroe 6. Csere: Krivacsevics 5, Papp 3, Varga, Pavlopoulou 4/3. Vezetőedző: Gáspár Dávid.