Ugrás a tartalomra

Négy polgármesterjelölt csapott össze kameráink előtt

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. június 08. szombat 12:56
A vitának a hely szűkössége miatt nem stúdiónk, hanem a városháza közgyűlési terme adott helyet.

 

A MIKOM szerkesztősége az elmúlt hetekben több alkalommal is nekifutott annak, hogy megszervezze a miskolci polgármesterjelöltek vitáját, amit a Miskolc Televízió élőben közvetítene.

Úgy gondoltuk, hogy egy ilyen vitának akkor van értelme, ha minden jelölt részt vesz, és megtiszteli a miskolci választópolgárokat azzal, hogy ilyen körben is beszél polgármesteri elképzeléseiről, terveiről. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések során azonban volt, aki nemmel válaszolt, és volt, akivel többszöri hívás ellenére sem sikerült közvetlenül beszélni. Ezek alapján, valamint látva/hallva más hasonló kezdeményezések eredményét, szerkesztőségünk már letett a vita megrendezéséről.

Az elmúlt napokban/hetekben azonban több - a közvélemény által esélyesebbeknek tartott - jelölt is jelezte nekünk, hogy vitára hívja a többieket, avagy részt vesz egy általunk szervezett vitán, azonban ketten is bizonyos feltételekhez kötötték ezt.

Szerkesztőségünk tehát azt vállalta, hogy megrendezi a polgármesterjelöltek vitáját. 

A vitán részt vettek:

DOHÁNY ANDRÁS (Független)

DR. BARKAI LÁSZLÓ LAJOS (DK, LMP–Zöldek, MSZP, Párbeszéd-Zöldek)

PAKUSZA ZOLTÁN (Mi Hazánk)

VARGA ANDREA KLÁRA (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)
 

A vita nem volt nyilvános, viszont élőben közvetítette a Miskolc Televízió, és a MiNap Facebook-oldalán is figyelemmel kísérhették az érdeklődők, 18.25-től, a Krónikát követően pedig megismételjük.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!