Turi Tamás a 2004-es bajnok is ott lesz az idei Zemplén Rally-n
Turi Tamás éppen húsz évvel ezelőtt, 2004 őszén ezen a futamon lett abszolút magyar bajnok, a pályák szélére, vagy a szerencsi versenyközpontba ellátogató szurkolók pedig a jubileum kapcsán ismét találkozhatnak a közönségkedvenc ralissal. Turi Tamás ugyanis előfutóként vesz részt az idei szezonzárón. Méghozzá egy igazi különlegességgel, egy 612 lóerős, négykerék meghajtású autóval.
- Egy igazán “pimasz” géppel vehetek részt az idei szezonzárón, ami fantasztikus élmény lesz számomra - árulta el érzéseit a 2004-es magyar bajnok, Turi Tamás. - Nagyon jó érzés, hogy ennyi idő után is vannak, akik gondolnak rám, és nem csak nekünk maradt meg az emlékezetünkben ez a fantasztikus bajnokság. Gyorsan repül az idő, valóban húsz éve nyertünk, de szinte minden pillanata előttem van. Hatalmas csatát vívtunk Benik Balázsékkal, Herczig Norbiékkal és Asiékkal is, végünk az utolsó futamon sikerült felérni a csúcsra.
Turi Tamás mellett egy másik nagy közönségkedvenc is ott lesz a Zemplén Rallyn. Bútor Róbert leporolja a C3-as WRC-t, és hosszú hónapok után ismét csatasorba áll. A munkáját navigátorként ezúttal is Tagai Róbert segíti majd. Az eredményüket természetesen ezúttal sem értékelik, de számukra nem is ez számít.
- Erre az évre három futamot terveztük, de az autó ezután már hónapokat állt a garázsban - fogalmazott Bútor Róbert. - Szerencsére a partnereink segítettek, így egy negyediket is be tudunk iktatni a sorba. Ráadásul számomra a Zemplén Rally egy olyan rendezvény, amelyen csak elvétve tudtam részt venni, ezért izgatottan várjuk a hétvégi 160 versenykilométert. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, és ne törjük össze a WRC-t, hiszen egy rendkívül értékes autóval állunk rajthoz.
Az idei Zemplén Rally pénteken az átvételekkel és a pályabejárással, majd a rajtceremóniával kezdődik, szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszokat bonyolítják le. A futamon 109 páros vesz részt, a verseny központja Szerencsen lesz. A bajnoki címért pedig három páros vív majd nagy küzdelmet.