Ugrás a tartalomra

Újra élet költözött a Tündérkertbe egy hétvége erejéig – vajon lesz folytatás?

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. június 09. vasárnap 13:48
Május utolsó hétvégéje óta sokan találgatják, hogyan alakul a miskolciak körében Tündérkert néven elhíresült WOW szabadidőpark sorsa.
Gyermeknapon megtelt élettel a Tündérkert /Fotók: Nagy-Hankó Krisztina

A találgatások – amelyek elárasztották az internetes közösségi oldalakat – azért indultak el, mert a gyermeknapon, sőt az azt megelőző napon is, tehát egy teljes hétvégére ismét kinyitott a Tündérkert. A megfogalmazás talán nem is helytálló így, hiszen a terület nincs lezárva, bármikor szabadon látogatható. Azonban az említett hétvégén ismét megtelt élettel, legfőképpen gyermekzsivajjal.

A terület üzemeltetője ugyanis olyan attrakcióval csábította a parkba a vendégeket, amelyet kifejezetten csak a gyermeknap tiszteletére szervezett. Ennek híre leginkább szájról szájra terjedt, a közösségi platformokon kevéssé volt hirdetve, de a szemfülesek kiszúrták, és végül hatalmas érdeklődés övezte a programot.

A hír úgy szólt, hogy beindítják a látványos olasz stílusú carusel-t (körhintát) és az ingyenesen rendelkezésre áll majd mindenki számára. Nos, ez valóban így is volt. De aki látogatást tett az említett hétvégén a Tündérkertbe, nem csupán a körhintát csodálhatta meg működés közben, egyéb aktivitások, légvárak, zenés produkciók, filmvetítés és büfé is várta a közönséget.

Felmerült a kérdés, vajon ez egy marketing fogás-e, vagyis tervezik a további teljeskörű működést, vagy csak egy gesztus a gyermekeknek? Megkerestük a terület bérlőjét – aki neve elhallgatását kérte –, hogy információt szerezzünk a Tündérkert további sorsáról.

Ahol jól érzik magukat az emberek 

Első körben azt tudtuk meg, hogy legkevésbé sem az volt a célja, hogy reflektorfénybe kerüljön ezzel a cselekedettel. A gyermekek és családok öröme, az a sok-sok mosoly, ami megtöltötte a helyet, ez volt az elsődleges szempont. A vállalkozói csoport képviselője – akik üzemeltetői és bérlői a területnek – hozzátette, hogy Veres Pál polgármester kérésére szervezték a programokat a gyermeknapi hétvégére.

Elmondta továbbá, hogy egyelőre nem tud nyilatkozni arról, mikor indulnak újra a szolgáltatások, vagyis a korábban a WOW parkban üzemelő étterem és fagylaltozó nyitása, de annyit elárult, a szabadtéri filmvetítések hamarosan visszatérhetnek.

Az idáig vezető útról, és hogy miért szünetelnek már több mint két éve – 2021 őszétől – a szolgáltatások, sokat cikkeztek különböző médiafelületeken. Ahogyan a vállalkozó fogalmazott: többnyire úgy, hogy őt nem kérdezték meg róla. 

A bérelt 15 ezer négyzetméteres terület nagy része az önkormányzat tulajdonában van, azonban a vendéglátóipari egység 3500 négyzetméteres saját tulajdonú ingatlanon helyezkedik el. A szerződés az önkormányzattal 2026-ig él, tehát a mai napig is fizetik a bérleti díjat – hangsúlyozta. A terület gondozása rengeteg pénzt emészt fel, amelynek összegét elárulta, de nem kívánta a nyilvánosság elé tárni. Hiszen ahogy mondta, a cél az volt – és ez nem változott –, hogy egy olyan közösségi parkot hozzanak létre a Diósgyőri vár szomszédságában, abban a csodálatos természeti környezetben, amelyet a miskolciak szeretnek és szívesen látogatnak majd. 

A terület mellett található a Tavi-forrás, ahonnan a miskolci lakosság harminc százaléka kapja az ivóvizet. Ez azonban körbe van kerítve. A közvetlen környékén lévő ingatlanok védő övezeti besorolással rendelkeznek, de mind magántulajdonban vannak. A környezetvédelmi mérések elvégzése a vízügyi szakhatóság feladata – ez az, ami megállapítja, a Tündérkertben folytatott tevékenység szennyezheti-e az ivóvízbázist. Mivel azonban a terület alatt évtizedekkel ezelőtt feltöltött törmelék található és csak parkként funkcionál, gyakorlatilag ennek igen kicsi az esélye.

A WOW szabadidőpark megálmodója hozzátette, hogy az évtizedekig elhanyagolt, szemetes, lápos, agyagos terület rendbetétele, a vízelvezetés mind az ő tevékenységüknek köszönhető. Építési engedélyt azonban minden híreszteléssel ellentétben nem igényeltek és nem is adható ki erre a területre.

Hosszú távra terveznek

A park létrehozója elmondta, hogy egy hosszútávú – évtizedekre szóló – bérleti szerződés, vagy közhasznú feladatellátási szerződés (mivel gondozzák a területet), illetve a megvásárlás is szóba került már, de a végleges döntés még nem született meg. Eddig pénzt és erőforrást nem kíméltek, sokat áldoztak a projektre és a továbbiakban is terveznek oda beruházásokat, ezért mindenképpen a folytatás lenne ésszerű. Minden, amit időközben oda felépített, vagy telepített – beleértve az egyedileg olaszországi mintára, olasz és magyar mesterek bevonásával gyártott körhintát is –, az ő és társainak nagy álma volt, ahogyan még számos további ötlet is.

Egyébként a WOW elnevezés a vendéglátóipari egységhez kötődik, az a hivatalos, de később a látogatók nevezték el Tündérkertnek, vélhetően a növények és kert szépsége miatt a parkot, így aztán ehhez igazodva kerültek tündéreket ábrázoló szobrok és motívumok a területre – tudtuk meg. Sajnos ezeket a most arra járók nem láthatják, mert egy raktárban pihennek. Azonban a miskolciak már nagyon szeretnék újra teljes pompájában látni a parkot, amelyre a vállalkozó azt mondta, nem elképzelhetetlen akár a közeli jövőben. Mindenesetre sokan várják a folytatást, hiszen meghatározó eleme lett a városnak a Tündérkert nem csak a miskolciak, de a turisztika szempontjából is. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!