Ugrás a tartalomra

Újra zavartalanul közlekedhetnek a vonatok a Keletiben, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 22. kedd 10:56
A Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon kedd hajnaltól menetrend szerint indult a vonatközlekedés.

Ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron kedd hajnaltól, miután a szakemberek hétfőn, nem sokkal éjfél előtt befejezték a megrongálódott váltó teljes helyreállítását – közölte a Mávinform kedd hajnalban az MTI-vel.

Ahogy arról lapunk beszámolt, hétfő hajnalban a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg.

Hegyi Zsolt, a MÁV-Csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt ígérte a kisiklást követően, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják.

A baleset okait a MÁV biztonsági szakemberei és a Közlekedési Hatóság is vizsgálja – tette hozzá az MTI.

A Telex kedd reggel ugyanakkor azt írta, hogy ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!