Ugrás a tartalomra

Városháza: Miskolc nem hagyja, hogy a Diósgyőri vár torzó maradjon!

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. február 24. péntek 07:19
A kivitelező cég végzett minden olyan munkálattal, amit a vártornyok megerősítése nélkül teljesíthetett, ezért február 27-én leállítja beruházását – erről tartott rendkívüli sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt Varga Andrea és Szopkó Tibor. Miskolc alpolgármesterei szerint világossá vált, hogy a statikai problémák felszámolásához szükséges kétmilliárd forintot hiába reméli a város annak országgyűlési képviselőjétől.
Fotók: Mocsári László

A 2010-es években állagmegóvással kezdődött a diósgyőri vár rekonstrukciója, majd a Modern Városok Program keretében útnak indított projekt második ütemében egy olyan felújítássá szélesedett, amit „csupán látszategyeztetések előztek meg” – idézte fel az előzményeket Varga Andrea, aki szerint az is hamar kitűnt a 2019 őszén felálló városvezetés számára, hogy a vár tágabb környékének rendbetétele lekerült a napirendről. Visszatekintésében az alpolgármester kiemelte: ennek ellenére az önkormányzat mindvégig azon dolgozott, hogy a kivitelező mihamarabb végezhessen feladataival, és a történelmi objektum kérdése nyugvópontra kerüljön.

Ezt a törekvést húzta keresztbe, hogy 2021 végén olyan statikai problémák merültek fel a bástyák kapcsán, melyek alapjaiban ingatták meg a kivitelezés sorsát. Ekkor a városvezetés azon nyomban megkereste Kiss Jánost (akkor még mint a várrekonstrukcióval megbízott miniszterelnöki biztost, aki 2019 előtt egyébiránt alpolgármesterként is részt vett a várprojekt előkészítésében), hogy intézkedjen az újonnan felmerülő nehézségek elhárítása érdekében. A levélre azonban a térség 2022 áprilisában országgyűlési képviselőjévé választott kormánypárti politikusa mindmáig nem reagált – elevenítette fel Varga Andrea a sajtótájékoztatón.

Hozzátette, ezt követően fordult Veres Pál polgármester a szaktárcához, akik habár a szakértői vizsgálatok nyomán megállapították: az előre nem látható statikai komplikációk orvoslásához szükséges többletpénz igenis megilleti a várost, a Pénzügyminisztérium mégsem biztosította a kétmilliárd forintos összeget a továbbfolytatásra.

Miután Varga Andrea beszédében leszögezte, hogy kormányzati segítség nélkül Diósgyőr szimbolikus építményének átépítését egészen biztosan nem fogják tudni befejezni, arra buzdította a miskolciakat, hogy álljanak ki a vár ügye mellett, s ne hagyják, hogy torzóként maradjon.

Szopkó Tibor ezután arra mutatott rá, hogy a történelmi örökségként és kiemelt turisztikai látványosságként egyaránt kulcsfontosságú vár fejlesztése egy olyan, az előző önkormányzati ciklusból öröklött projekt, aminek kapcsán voltaképp cserben hagyták Miskolcot. Az alpolgármester szerint mostanra kimondható vált: Kiss János – minden ellenkező, közösségi média-felületén terjesztett híreszteléssel szemben – „lemondott a miskolciakról és a diósgyőriekről is”.

Szopkó Tibor hangsúlyozta: a város bő három esztendeje mindent elkövet a fejlesztési források maradéktalan lehívása és hatékony felhasználása érdekében, és hogy az EU-s pénzek minél jobban hasznosuljanak a borsodi megyeszékhelyen. A vár fejlesztésében azonban olyannyira nagy az állam szerepe és hatásköre, hogy képtelenség a jelenlegi helyzetben kormányzati segítség nélkül annak végére érni. Éppen ezért – közölte a városvezető – keresik fel Lázár János építési és beruházási minisztert, hogy a vártornyok megerősítéséhez szükséges milliárdokhoz hozzájuthassanak, s hogy a kivitelező cég gépeit minél korábban visszakapcsolhassák az építőmunkások.

További hírek

Olvasnivaló