Ugrás a tartalomra

82 éves korában elhunyt Ludnik Ferenc

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 25. szombat 15:15
Csütörtökön, 82 éves korában elhunyt Ludnik Ferenc. Temetése január 31-én, pénteken délután 2 órakor lesz a miskolci Szent Anna temetőben.

Ludnik Ferenc hosszú időn át tevékenykedett Miskolc érdekében, és több évtizeden keresztül segítette gazdasági tanácsaival az önkormányzatot és intézményeit. A város érdekében végzett több évtizedes munkáját Miskolc Szemere Bertalan Közéleti Díjjal ismerte el 2013-ban.

Ludnik Ferenc Sajóládon született 1942-ben. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász diplomát. Tíz éven át dolgozott a Miskolci Járási Tanács Pénzügyi Osztályán – mint költségvetési csoportvezető –, majd a földművelési tárcához tartozó megyei intézmények gazdasági vezetőjeként tevékenykedett 27 évig.

Később költségvetési tapasztalatait hasznosítva kapcsolódott be a közéletbe: 1986-ban először volt lehetőség arra, hogy a tanácsi választásokon a lakosság is jelöltet állítson, ekkor a városi tanács és a költségvetési bizottság tagjává választották. A demokratikus rendszerváltást követően tagja lett az első szabadon választott közgyűlésnek, 1990–1994 között a város költségvetési bizottságában dolgozott.

1994 és 1998 között köztisztviselőként nem lehetett önkormányzati képviselő, de a költségvetési bizottságban – a KDNP tagjaként – tanácsadói munkájával segítette a városvezetés munkáját. Az 1998–2002 közötti időszakban ismét önkormányzati képviselő volt, és ellátta a költségvetési bizottság elnöki teendőit is. A közgyűléstől kapott megbízás alapján ő vezette a miskolci kórházak pénzügyi konszolidálására létrehozott, eredményesen működő bizottságot.

– Szívesen emlékszem erre az időszakra, mert ennek a munkának komoly eredménye volt. Több mint másfél éves munkával, a kórházvezetők bevonásával sikerült elérnünk, hogy ne legyen 30 napnál régebbi adóssága egyik intézménynek sem – mondta erről Ludnik Ferenc 2013-ban, amikor megkapta a közéleti díjat.

2002-ben megbízást kapott a DFC felügyelő bizottsági elnök feladatainak ellátására. Mindig is lelkes DVTK-szurkoló volt, a csapat valamennyi mérkőzésén ott volt.

– Mióta az eszemet tudom, hűséges szurkolója vagyok a Diósgyőrnek. Ezt sokan tudják rólam, de bárki megtudhatja a mobiltelefonom csengőhangjáról is. Azon ugyanis csak azt lehet hallani: „Amíg élek én…” – fogalmazott.

2002–2006 között újra városi képviselőként, a Városüzemeltetési Bizottság tagjaként dolgozott. Összességében – kisebb megszakításokkal – 20 éven át segítette a mindenkori városvezetés munkáját gazdasági tanácsaival, közgyűlési, bizottsági tevékenységével.

A rendszerváltást követően tagja lett a Kereszténydemokrata Néppártnak, ennek egyik megyei alelnökévé is megválasztották. Alapító tagja volt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek. Munkája mellett szerepet vállalt a Miskolci Szent Anna Római Katolikus Egyházközség, megalakulása óta a Szent Anna Kolping Család Egyesület tevékenységében.

A halálhírt ITT osztották meg ismerősei.

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!