Ugrás a tartalomra

Átveszi a vármegye az edelényi kastélyt

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. június 03. szombat 08:20
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat fenntartásába kerül át az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély. Az újranyitás pontos időpontja egyelőre még nem ismert.

Rendeződni látszik az Edelényi Kastélysziget sorsa, a korábbi találgatásokkal ellentétben azonban nem magánkézbe, hanem a vármegyei önkormányzat működtetésébe kerül át. Az erről szóló döntést Molnár Oszkár polgármester jelentette be szerdán, miután egyeztetett az ügyben Demeter Zoltánnal, a térség országgyűlési képviselőjével, Oláh Zsanett-tel, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezetőjével, valamint a vármegyei önkormányzat elnökével, Bánné Gál Boglárkával. A hírt az edelényi önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán tették közzé.

Levélben megkerestük Molnár Oszkárt, aki úgy fogalmazott, "derült égből villámcsapásként ért" mindenkit a látogathatóság felfüggesztése, de egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy az Edelényi Kastélysziget - tehát a műemléképület és a körülötte fekvő terület - állami tulajdonban van. Az előbbi immár több mint száz éve, az utóbbi pedig mintegy másfél évtizede, amikor a felújításhoz kapcsolódóan az állam tulajdonába került át az addig az önkormányzat birtokában lévő kastélypark.

- Ennek ellenére természetesen mind az önkormányzat, mind az itt élők a sajátjuknak érzik a Kastélyszigetet, ezer szállal kötődnek ahhoz. A bejelentés után rögtön egyeztetésre hívtam Demeter Zoltán országgyűlési képviselőt, és megállapodtunk abban, hogy mindketten saját minőségünkben mindent megteszünk azért, hogy a kastély továbbra is Edelény és térsége legfőbb idegenforgalmi vonzereje maradjon - idézte fel.

A polgármester úgy vélekedett, a parlamenti felszólalás és a számos egyeztetés eredménye, hogy "a jelenlegi információk szerint" újra megnyithat a kastély.

Ennek pontos időpontját azonban egyelőre az edelényi polgármester sem tudta megmondani, azt ismételte meg, amit korábban is tudatott: az átadás-átvételi procedúrát követően látogathatjuk újra a kastélyt.

Molnár Oszkár azt tapasztalja egyébként, hogy városszerte beszédtémává vált a Kastélysziget sorsa, több ezren követték figyelemmel a történésekkel kapcsolatos tájékoztatóikat a közösségi médiában. Megemlítette azt a demonstrációt is, amin állítása szerint negyvenen, ötvenen voltak.

- "Ez a részvételi szám mutatja, hogy az edelényiek tökéletesen tisztában voltak ezeknek a csoportocskáknak a valódi szándékával, és azzal, hogy azok, akik valójában tehetnek a Kastélyszigetért, meg is mozgatnak minden követ ennek érdekében" - fűzte hozzá.

Valóban volt egy demonstráció áprilisban, amit a Momentum politikusa, Stummer János szervezett, és tájékoztatása szerint "több százan" tiltakoztak Edelényben. A politikus úgy fogalmazott akkor, hogy „tüntetünk, petíciózunk, minden követ megmozgatunk, hogy megmentsük ezt a bezárásra és privatizálásra ítélt gyönyörű kastélyt”.

A többhónapos leállást követően mindenesetre most újra kinyithat majd a Kastélysziget, ezt azonban minden bizonnyal lassítja, hogy a NÖF a kastély dolgozóinak többségét elbocsátotta, a park pedig gondozatlan állapotban van. Erre is rákérdeztünk a városvezetőnél, aki elismerte, hogy az átmeneti időszak alatt a számottevő csapadék miatt megnőtt a növényzet a kastélyparkban.

- Annak ellenére, hogy az az állam tulajdona, és amiatt, mert a közterületeinket gondozó nonprofit cégünknek erre nincs fölös kapacitása, telefonon és e-mailben is megkerestem a NÖF ügyvezető igazgatóját azzal az ajánlattal, hogy társadalmi összefogást kezdeményezve rendbe tesszük a területet - tudatta Molnár Oszkár.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, március végén jelentett be csoportos létszámcsökkentést, és az edelényi, valamint a péceli kastély látogathatóságának felfüggesztését a NÖF, a döntést az energiaárrobbanással, a gazdasági válsággal és az ukrajnai háborúval indokolták. Úgy fogalmaztak, hogy „mivel a társaság jelentős mértékben racionalizálja működését", kényszerű döntést hoztak.

Megjelent aztán a sajtóban egy törvénytervezet, amiben azt állt, hogy a 2015-re mintegy 900 millió forint uniós támogatásból felújított kastélyt vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek adná át az Építési és Közlekedési Minisztérium. Ez tehát Edelény esetében nem valósul meg.

További hírek

Olvasnivaló