Szerencsére csak takarítani való maradt az avasi paneltűz után
A hetedik és a nyolcadik emelet között, a lift mellett, a villanyóra szekrényébe berámolt hulladék égett, amelyet a városi hivatásos tűzoltók porral oltóval rövid időn belül eloltottak - adta hírül a katasztrofavedelem.hu.
Mint írják, az egységek a hetedik emelettől felfelé kimentették a lakókat. Az intézkedés összesen ötvenegy embert érintett, akiket a ház előtt helyeztek biztonságba.
A tűzoltók átszellőztették az épületet, amelynek lakásait nem érte el a tűz. A munkálatok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett történtek, emellett a társhatóságok is megérkeztek az esethez.
A baleset körülményeit és az esetleges szándékoltságot kivizsgáló rendőrség mellett délelőtt a helyszínen járt az illetékes önkormányzati képviselő is. Szarka Dénes megtudta: az éjjel folyamán azonnal és nagy erőkkel kivonuló tűzoltók, illetve mentők közül az utóbbiaknak szerencsére nem akadt komolyabb feladatuk. A takarítást végző gondnok pedig megmutatta neki, mennyi korom maradt az eset után.
A Velünk a Város politikusa ezúton is köszönetét fejezi ki a hatóságoknak gyors és hatékony munkájukért. Egyúttal felhívta a figyelmet: a tízemeletesekben található hulladékbedobókat az érvényes házirendek szerint tilos szemét vagy bármilyen más holmi tárolására használni, azzal ugyanis a lakók súlyosan veszélyeztetik a lépcsőház tűzvédelmét.
A történtekre közösségi felületén Miskolc polgármestere is reagált: