Az álmok színpadán játszott Kerekes Valéria

Kerekes Valériának, a Miskolci Nemzeti Színház művésznőjének élettörténete nagyregénybe illik. A kalandos napok egyik színtere pedig pont Ljubljana volt, így kvázi idegenvezetőként navigálta a Vadkacsa-csapatot a szlovén fővárosban.

- Az első férjemmel a délvidéken Szabadkán ismerkedtünk meg, a főiskolát követően ugyanis ott játszottam. Nagy szerelem volt, tíz évig együtt voltunk. Feladtam a színészetet, és neveltem a lányunkat – meséli Kerekes Valéria. A fővárosban éltek, de a színházzal inkább csak nézőként volt kapcsolata ebben az időszakban.

- A férjem rendezőként dolgozott szerte Szlovéniában. Én távolról szemléltem a deszkák világát, helyette a lányomat neveltem, de még így is rettentően jó élmény volt visszatérni. Álmodni sem mertem volna ilyet – fogalmazott.

Amikor ismét játszani kezdett, Kerekes Valériát elhívtak Újvidékre szerepelni. "Ott ragadtam. Majd beköszöntött a Délszláv háború. A férjemmel elváltak az útjaink, én pedig 1992-ben Miskolcra kerültem. Azóta is itt vagyok" - fűzte hozzá.

A művésznő szerint a művészeti vezetés, a „mostani ötös rendezői tandem” kiváló munkát végez Miskolcon: amennyire különbözőek, annyira jól tudnak együttműködni, remekül irányítják a társulatot – véli. Emellett a színészek között is remek a kapcsolat szerinte. - Jó kollégák vagyunk, vigyázunk egymásra, nem jellemző, hogy valaki kitüremkedne – szépen dobáljuk oda-vissza a labdákat, amit a másik továbbvihet. Ezt a csodát teremtette meg az öt rendező- véli.

A színház – úgy általában – Kerekes Valéria egész családjának életét betájolja: az egyik lánya Budapesten, az Operaházban táncos, míg a másik a szlovén fővárosban él, színész és beszédművész, valamint légzéstanár a Ljubljanai Színművészeti Egyetemen.

- A vejem szintén színész, a ljubljanai társulat tagja. Emlékszem, Miskolcra látogattak egyszer, és megnézték a Kivilágos kivirradtig előadásunkat, amit szintén Rusznyák Gábor rendezett. A vejemet teljesen magával ragadta az élmény, nem tudott szabadulni tőle, akkor sem, amikor már hazaértünk a színházból. A lányom már rég lefeküdt aludni, mi pedig hajnal ötig beszélgettünk az előadásról, Gáborról, meg a magyar és szlovén színjátszás közti különbségekről.

Kerekes Valéria szerint a hazai színészekre jellemző a „széles”, erős gesztusú játék, míg Szlovéniában más stílust követnek, jobban „határok közt” tartják a színészetet. Ennek megfelelően alakultak ki a színházi szokások is. "Igyekeztem felkészíteni az utazás előtt a kollégáimat. Elmondtam például, hogy Ljubjanában nincs tapsrend. Kijön a színész, meghajol, megtapsolják, és mindenki hazaindul. Mi a hálás közönséghez, a vastapshoz és az álló ovációhoz szoktunk az utóbbi években. Nem szerettem volna, hogy csalódjanak. Kiderült, kár volt az erőfeszítésem: kitartó ovációval hálálták meg az előadást, többször visszatapsoltak minket" - mondta.

Bár felirattal látta a közönség a darabot, a helyi magyar lakosság is szép számban megjelent a nézőtéren – szeretettel fogadták a miskolciakat. Kerekes Valéria szerint ez a társulat kedvét is kikerekítette: az előadást követő interjúk és álló fogadás után összegyűltek az egyik hotelszobában, és folytatták a jó kedélyű traccsolást. A szlovén színház szintén tagja az Európai Színházi Uniónak, így, a Ljubljanai kiruccanást követően, nemsokára az ottani társulat is Miskolcra érkezik majd.