Azért a víz az úr 3. rész - Tájkép árvíz után

Túlzás nélkül állítható, hogy reggelre a fél város romokban hevert. A lakóházak nagy része lakhatatlanná vált, a lezúdult uszadék az összes hidat megsemmisítette, így Miskolc északi és déli része között sokáig nem volt lehetséges az átjárás. Az ár olyan erővel rohant végig a városon, hogy bizonyos helyeken még az utcaköveket is felszaggatta, elpusztult állatok és emberi holttestek hevertek a város számos pontján. Az árvíz által leginkább sújtott terület a mai Széchenyi, Kossuth, Palóczy, Ady, Batthyányi és Madarász Viktor utcák voltak. A Búzavásártér (mai Búza tér) teljesen megsemmisült, így az ott tárolt kukorica-, árpa- és búzakészletek is odavesztek. A Széchenyi utcán lévő üzleteket, valamint a mai Kossuth utcában lévő közkórházat teljesen elmosta az áradás, mint ahogy az egykori Forgóhíd, az evangélikus gimnázium, a katolikus elemi iskola, a minorita rendház, a református ápolda és a színház majd’ minden épülete áldozatul esett a hömpölygő víztömegnek.

A halottak számáról a kezdeti időszakban ellentétes adatok jelentek meg, de már akkor is lehetett tudni, hogy teljes családok vesztek oda, a pincelakásokban élőknek szinte esélyük sem volt megmenekülni. A holttesteket a Major udvarba, a Kálvária dombra, valamint az izraelita kórházba szállították, ezekre a helyszínekre érkeztek a hozzátartozók azonosítani szeretteiket. Szeptember 2-án egész Miskolc gyászolt, mikor eltemették őket. Az áldozatok nagy részét a mindszenti római katolikus sírkertben, míg azt a 65 embert, akit nem tudtak azonosítani, a forrásvölgyi közös temetőben helyezték örök nyugalomra. Összesen 277 áldozatot követelt a megáradt Szinva- és Pece-patak tombolása.

A város újonnan kinevezett polgármesterének, Soltész Nagy Kálmánnak jutott a hálátlan feladat, hogy a várost újjáépíttesse, aki már a katasztrófa másnapján vészbizottságot állítatott fel, hogy megkezdjék a kárfelmérést. Szeptember 19-én elkészült a polgármesteri jelentés, ami részletesen beszámol az árvízkárokról: eszerint 1.739.771 forintnyi kár keletkezett, 2182 házból 698 ház vált lakhatatlanná, míg 1484 ház megrongálódott. A városi tulajdonban mintegy 200.000 forintnyi kár esett.

A kárfelmérés után következtek a helyreállítási munkálatok. Az élelmiszerhiány, az egészségügyi és az építészeti problémák voltak a legégetőbbek, erre albizottságok alakultak. Gyorsan elkezdték a tetemek összehordását, valamint sürgős feladat volt, hogy „az iszapot, a moszatot, a szemetet, ha a legnagyobb erőfeszítéssel is, el kell távolítani, mert számtalan betegség kutforrásává válhatik, mi csak fokozná a nyomort”. Hamar hozzáfogtak az ideiglenes hidak építéséhez is, hogy a közlekedési akadályokat elhárítsák.

Miskolc azonban továbbra is pénzügyi gondokkal küszködött, ezért a város vezetése „Kérő Szózattal” fordult az országhoz. A vármegyében lévő települések erejükhöz mérten küldtek élelmiszert, ruhákat, majd később az ország minden részéből érkeztek adományok. Dobsinából, Sátoraljaújhelyből 60 bányamunkás és 20 tűzoltó érkezett, de a vármegye napszámosokat is küldött, hogy a helyreállításban segítsenek. Pénzbeli adomány érkezett többek között Ferenc Józseftől, Erzsébet királynétól, az egri püspöktől, nagyobb üzemektől, de még kispénzű magánemberektől is. Ám a befolyt összeg még így is csak töredéke volt a majd’ kétmilliós kárnak, így Miskolcnak ezt önerőből kellett kipótolnia, melyet közadakozásokkal, valamint városi tulajdonú földek eladásával igyekeztek „összekalapozni”. Az árvízről megemlékező kiadvány, a Miskolc gyásza címet viselő emlékkönyv sokszorosításából, majd értékesítéséből tett szert jelentős bevételre a város.

1879 márciusára fejeződtek be a romeltakarítási munkálatok, valamint ekkorra gyűlt össze az az összeg, amelyből az újjáépítést el lehetett kezdeni. Soltész Nagy Kálmán ebben az időszakban terjesztette a városvezetés elé részletes jelentését, melyben megemlítette az okokat, a károk nagyságát, beszámolt a város pénzügyi helyzetéről, majd kijelölte az újjáépítés legfőbb szempontjait. A városrendezési teendők bizonyos pontjait – leginkább azokat, amelyek egy újabb árvíz elkerülése érdekében születtek – különböző okok miatt máig nem valósították meg.

A katasztrófa után 50 évvel, 1928. augusztus 31-én avatták fel Gárdos Aladár emlékművét a Szent Anna téren, mely mementója Miskolc mindmáig legborzalmasabb éjszakájának. Amikor elsétálok mellette, kénytelen-kelletlen eszembe jut az emberiség egyik legnagyobb problémája: általában csak akkor cselekszünk, amikor már a baj megtörtént.