Ugrás a tartalomra

Bőhm Csaba is ezüstéremmel zárt az öttusaversenyen

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. március 23. vasárnap 18:08
Guzi Blanka után Bőhm Csaba is ezüstérmet nyert a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen.
Fotó: Török Attila (korábbi verseny fotója)

A 61 fős mezőnyben 27 magyar volt, akiknek ez a verseny a válogatásba is beleszámított. A csütörtöki selejtezőből a külföldiek mellett 11 hazai versenyző jutott tovább. A szombati elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, ezekben az első kilenc közé kellett kerülni a fináléért. Az A csoportban ez ötből három, a B-ben hatból két magyar öttusázónak sikerült.

A Ludovikán rendezett Viwa nemzetközi fedettpályás viadal utolsó eseményeként került sor a férfiak érmekért zajló versengésére. A táblavívásban a tavaly világbajnok, olimpiai 13. helyezett Bőhm Csaba maradt a legtovább versenyben a hazaiak közül, az elődöntőig menetelt, ahol a kétszeres egyéni vb-győztes francia Valentin Belaud-tól kapott ki izgalmas asszóban. 

Az akadálypályán - melyen saját bevallása szerint még van gyakorolni valója - jó tempóban ment végig, majd a 200 méteres úszásban hozta a tőle várhatót, így három szám után a harmadik helyen állt. A lövészetekkel kombinált 3000 méteres futásban Belaud-val küzdött nagyot, a futószakaszokon gyorsabb volt ellenfelénél, rendre csökkentette hátrányát, a lőállásban viszont több időt töltött a franciánál. Végül Belaud stabilan győzött, Bőhm mögött pedig az ukrán Jurij Kovalcsuk ért célba, aki a tizedik helyről lépett jelentősen előre.

Javított három szám utáni helyzetén a tavalyi világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, az olimpián tizedik helyezett Szép Balázs is, aki a hetedik helyre futott fel.

"Élveztem a versenyt, örömmel csináltam az egész napot"- nyilatkozott Bőhm kevéssel a célba érést követően. Kitért rá, hogy az akadálypályával vannak még gondjai, de ezúttal "egészen szolid" időt ért el önmagához képest. A vasárnapi versenyében szerinte maradtak hibák, a lövészetben "elég sok". "Összességében nagyon örülök, hogy így végeztem, és úgy néz ki, hogy van még itt dolgom, ebben az öttusában" - tette hozzá.

Eredmények:

férfi verseny:

1. Valentin Belaud (francia) 1563 pont

2. Bőhm Csaba 1556

3. Jurij Kovalcsuk (ukrán) 1553

...7. Szép Balázs 1541

...10. Tamás Botond 1525

11. Gáll András 1522

...14. Tárkányi Zsombor 1499

 

 

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!