Ugrás a tartalomra

Egy könyv, ami gyógyít

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. december 07. szombat 17:32
Czinke Csaba kötete lépésről lépésre készíti fel és ad támpontokat minden olvasójának a vágyott gyógyulás érdekében.

Fotók: Horváth Csongor

Fontos akarnunk a gyógyulást és tenni érte, pontosabban aktivizálnunk kell saját lelki, fizikai és biológiai erőforrásainkat – erről, valamint a reményről, a gyógyulásba vetett aktív hitről és akaratról szól Czinke Csaba Betegség-Gyógyulás című könyve. A szerzővel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan jött létre a könyv és miként tapasztalta meg az abban leírtakat saját bőrén.

Czinke Csaba több évtizeden át dolgozott az egészségügyben, munkája során mindig azt kutatta, hogyan történik a gyógyulás csodája az ember életében. Ezzel kapcsolatban írta diplomamunkáját is, ebből született végül a maga a könyv.

– A védést követően professzoraim elismerősen szóltak a munkámról, ám feltették a kérdést: hogyan lehetne az általam leírtakat mindenkihez eljuttatni? Erre lett válasz a könyv, ami úgy jött létre, hogy tulajdonképpen teljesen átdolgoztam a diplomamunkát. Kivettem belőle a szakszavakat, illetve a latin kifejezéseket, és igyekeztem olvasmányossá tenni azt. A hosszú munka végén megszületett a könyv, mely még abban az évben, 2009-ben jelent meg magánkiadásban – mondta el.

A kötetet mind a szakma, mind pedig a betegek nagyon jól fogadták – Csaba elmondása szerint az elmúlt másfél évtizedben több ezer megkeresést kapott, csupa pozitív észrevételt.

– Nagyon sok, korábban beteg ember írt nekem arról, hogy a könyv olvasása után meggyógyult, akár több áttétes rákbetegségből is – hangsúlyozta, hozzátéve: a kötetre azóta is folyamatos az igény, időközben megjelent angol nyelven is, és az emezen.net oldalon lehet azt megrendelni, ahol egyébként számos tapasztalatot, véleményt is olvashatunk a könyvről.

Czinke Csaba egyébként személyesen is megélte a csodálatos gyógyulás folyamatát. Amint azt a Miskolci Naplónak elmondta, egészen kiskorától egy gyógyíthatatlannak minősített betegséggel küzdött, a mindennapjait valósággal megnyomorította a tény, hogy minden orvos azt mondta: ezzel a betegséggel együtt kell élnie. Aztán tizennyolc éves korára mégis meggyógyult, és ezt nem ő jelentette ki, hanem orvosai, többlépcsős diagnosztikai vizsgálatokat követően

– A könyvben ezt a folyamatot is bemutatom. A legfontosabb azonban az, hogy reményt és hitet ad a kötet az embereknek. Reményt, hitet a gyógyulásra. Nagyon fontos ugyanis, hogy betegségeink kialakulásáról a környezeti és genetikai hatásokon túl magunk is tehetünk. A fizikális megbetegedések jelentős részéért lelki okok felelősek. Táplálkozásunk, gondolkodásunk, énképünk, az élethez és környezetünkhöz való viszonyunk mind-mind hatással vannak testi és lelki egészségünkre. Ha megértjük a betegségek kialakulásának mechanizmusát, megállíthatjuk és visszafordíthatjuk a káros folyamatokat – ecsetelte.

Csaba elmondása szerint a könyv olvasása közben magunk is gyógyulhatunk, annak üzenetével ugyanis kvázi átprogramozhatjuk agyunkban a negatív gondolatokat.

– Tudományosan bizonyított tény, hogy olvasás közben az ember agyában, tudatában és tudatalattijában az egész testre ható sejtszintű biokémiai, biofizikai változások indulnak el, a pozitív üzenetek reményt generálnak, az agy és a lélek mintegy meggyőzi saját magát, és az új meggyőződés szerint kezd el működni és működtetni a szervezet minden egyes testrészét. Ezt követően a szervezet egy teljesen új program szerint fog működni, aktivizálódnak az emberi test öngyógyító mechanizmusai a gyógyulás érdekében – részletezte.

A könyv legfontosabb üzenete a szerző szerint az, hogy ne vegyünk félvállról semmilyen kórságot, minden betegség a testünk üzenete, valamit jelez, valami nem működik bennünk jól, vagy körülöttünk harmóniában.

– Adventkor, a várakozás időszakában egyébként is érzékenyebbek vagyunk a szellemi történésekre, a csodákra, így a gyógyulás csodájára is. Ugyanis, akit ilyenkor várunk, Jézus Krisztus mindenkit meggyógyított kétezer évvel ezelőtt. Én azt gondolom, hogyha őt várjuk, aki az adventnek a kulcsfigurája, nem hibázunk. Természetesen sokan várnak gyógyulásra ilyenkor is, a könyv pedig megmutatja az utat, hogyan segíthetjük elő pozitív gondolkodással és hittel magunk, vagy szerettünk felépülését – zárta gondolatait Czinke Csaba.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!