Ugrás a tartalomra

Futva és tekerve versenyeztek az Avas lábánál

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. május 28. vasárnap 17:37
Miskolc legújabb futó és kerékpáros egyesülete, a VeloRunCoffee SE a gyermeknap apropóján mini terepduatlont szervezett az Avas lábánál.
Juhász Ákos képgalériája

A Szentgyörgy és a Miskolctapolcai utak által határolt füves területen kb. 400 méter hosszúságú versenypályán mérhették össze erejüket és tudásukat a gyerekek. A szervező VeloRunCoffee SE  összesen nyolc korcsoportban, ezeken belül fiú és lány kategóriákban hirdettek győztest: U7 (hét éven aluliak), U9, U11, U13, U15, U17 illetve OPEN (18 és 99 év között), valamint, gondolva a legkisebbekre is, a picik futókerékpáron is teljesíthettek egy kört.

Az eseményen való részvétel minden gyerek számára ingyenes volt, egyedül az OPEN kategória indulóinak kellett ezer forint nevezési díjat fizetnie. A korosztályok első három helyezettje érem- és tárgynyereményben részesült, de egy nevező sem távozott üres kézzel.

Az esemény fővédnöke Szarka Dénes önkormányzati képviselő a rendezvény kapcsán úgy nyilatkozott, hogy örömmel támogat minden olyan eseményt, amely a gyermekek testi- és lelki egészségét szolgálja és fejleszti. 

EREDMÉNYEK:

mini korcsoport
Kazanzsi Levente 1.
Dovák Áron 2.
Fridel Simon 3.

U7 lány
Gajda Noémi 1.

U7 fiú
Tóth-Barta Nimród 1.
Fridel Vilmos 2.

U9 lány
Vámos Janka 1.

U9 fiú
Juhász Marcell 1.
(Fotós kollégánk, Juhász Ákos apaként igencsak büszke volt a teljesítményre)
Kiárly-Géza Máté 2.
Dovák Gergely 3.

U11 lány
Dénesházi Dóra 1.

U11 fiú
Simon Ágoston 1.
Gajda Ákos 2.
Tóth Tamás 3.

U13 fiú
Gál Ákos Iván 1.
Lukács Márk 2.
Kenéz Nándor 3.

U15 lány
Zachár Janka Sára 1.

U15 fiú
Simon András 1.

U17 fiú
Zachár Bendegúz 1.

Open
Vámos Imre 1.
Király Géza 2.

További hírek

Olvasnivaló