Jegyzet: Alexandra nőfély lesz
Számos vidéki sátoros lagziban voltam vendég. Emlékszem, Rásonysápberencsen a lakodalmas háztól a templomig vonultunk katonás rendben, nótázva, kezünkben a sörös-, borosüvegekkel. Miközben egy jókedvű, de szigorú ember őrmesterként egzecíroztatott, ki, kivel menjen, és a zenészeket is ráncba szedte. Ő volt a hopmester, aki a lánykikéréstől a menyasszonytáncig vezényelte le a fiatal pár nagy napját.
Szűcs László barátom a Miskolci Egyetemen végzett 1992 nyarán. Friss diplomájával beállított a diósgyőri vasgyárba, hogy ő bizony mérnök lenne. Megmosolyogták, hiszen akkor bocsátottak el egyszerre kétszáz embert. Kényszerűségből biztosítási ügynök lett, ahol hamar kiderült, jó a beszélőkéje, sikeres a dumája, így aztán már nem sok kellett, hogy átnyergeljen lakodalmas vőfélynek.
Immár harminc éve címzetes nagyvőfély. Szerencsés, hiszen kívülről nézve merő szórakozás, amit csinál. Kevesen tudják, hogy precíz forgatókönyv szerint dolgozik. Ráadásul az egybekelés - a munkanapja - igencsak hosszú és fáradságos, kora hajnaltól éjfélig topon kell lennie.
Faluhelyen máig is megadják a módját a szülők búcsúztatásának és a lánykikérésnek. László vallásos, szegényparaszti családból, Ináncsról származik, s szerencsére megőrizte a falusi dialektust, ízes s jó ízlésű, de ha kell, pikáns rigmusokkal szórakoztatja a násznépet.
„…Nem dicsérem, dicsérje meg magát, mert belevágtam két oldal, jó vastag szalonnát, 12 disznó elejét, hátulját, hát keresse meg magának a menyasszony a farkát.” Ez a vers valamennyink kedvence, ezzel a kínálóval ajánlja a tejfölös töltött káposztát.
Különben a mester több jobbnál jobb ki-beszólásos szórakoztató rigmusra van felkészülve, ő a család, a menyasszony és a vőlegény szószolója. Például a hagyományos reggeli lánykikérőnél, amikor az ara helyett akár négy-hat nőszemélyt is felkínálnak, addig képes alkudozni, míg meg nem kapják az igazit.
Jelmezes szerepjáték az övé. Nem öltönyös, nem csokornyakkendős. László autentikus, ahogyan mondja, szolgálati ancúgja a kalotaszegi, zsinóros fekete csizma csizmanadrággal, bőujjú, csipkés aljú ing, mellény kalappal. Éppen mos a tállyai kishegyen szedett rá friss árvalányhajat. Kezében az elmaradhatatlan fokos, amelyre már a lányos háznál ráteszik, rákötik a szalagot, amelynek a két szárán a fiatalok neve van.
A lakodalmas menet megtervezése mellett szórakoztatni is kell a násznépet. Van, ahol még dívik a vőlegény nadrágszárán átbujtatott tojással való játék, újabban biztonságképpen főtt tojással. Bár ez a menyasszonyok szemérmessége okán már kihalóban van. Vagy a menyasszony elrablása, cipőjének ellopása van még szokásban. Az igazi show azonban a menyasszony- vagy a menyecsketánc, ahány ház annyi szokás, egy azonban általános, az ara cipőjéből egy hajtásra kell kiinni a pezsgőt.
A szakmának vannak árnyoldalai is. László tudja, minden lagziban vannak kapatosak, akik nem rejtik a véleményüket véka alá. Ők azok, akik a lagzi után megmondják, mit hogyan kellett volna csinálni. Velük szemben egyetlen megoldás a józan érv.
Szűcs László nagyon kapós, ismert nagyvőfély a szakmában. Jakabszállástól Zala megyéig egész nyárra be van táblázva. Volt már olyan, hogy egy héten tizennégyen is licitáltak rá, így aztán jól ismeri a konkurenciát, szorult helyzetben tud maga helyett másokat ajánlani.
Szívfájdalma, a fia informatikus, nem fűlik a foga ezekhez a fellépésekhez. Viszont a lánya, Alexandra hajlik rá, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen. Gondosan jegyzi a verseit, tanulmányozza a teendőit, így aztán hamarosan lesz egy nőfély is a piacon…