Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Telefon az autóban

Szántó István
Utoljára módosítva
2024. május 18. szombat 13:00

Drága édesapám élete végéig sofőr volt, ezért korán megcsapott a benzingőz. Így aztán tizennégy évesen már a napokat számoltam, hogy mikorra lehetek magam is volánforgató. A Magyar Ifjúság helyett az Autó-Motor magazint bújtam. Végül csaknem egyenes út vezetett ahhoz, hogy közel másfél évtizedig ennek a szakmai lapnak a vidéki tudósítója lehessek. Nem volt könnyű dolgom, kéthetente olyan témát kellett felkutatnom, amellyel bekerülhettem az újságba. Emlékszem, a még gondolatban sem létező Miskolc-Budapest sztráda ügyében sokszor hallattam a hangomat. A hejőcsabai autószervizről és az ott uralkodó állapotokról is sokat írtam.

Most, hogy átlapoztam a bekötött A-M példányokat, rábukkantam egy kétoldalas cikkemre, címe: Telefon az autóban, kelte 1982. Ez az írás csaknem két hónapig hányódott a szerkesztői asztalon megjelenésre várva. Barátom, Liener Gyuri bácsi, a magazin legendás főszerkesztő-helyettese hallani sem akart a témáról. Kijelentette, egy olyan országban, ahol a Škodára nem találunk radiál gumiabroncsot, kinek kellene bármilyen távközlési eszköz a kocsijába. Miután sokat feccöltem a témába, addig erősködtem, amíg végül megjelent. Bár az is megeshet, hogy éppen kapóra jött, mert csak egy kétoldalas belső cikk hiányzott.

Hogy miről is meséltem ebben? Nos, abban az időben fedeztem fel, hogy Nyugat-Európában léteznek olyan civil rádiócsatornák, amelyeken keresztül minden engedély nélkül bárki beszélhet. Hogy telefonálhat, az egy kicsit túlzás volt, de megtapasztaltam, hogy egy ilyen CB-rádióval jó esetben is 25-30 kilométeres távot át lehet hidalni. Behozatali engedéllyel, hosszas vámolási procedúra után elértem, hogy a Zsigulimból már Mályiból is hazaszólhattam. Ehhez persze kellett egy antenna is a Lottóház csúcsára.
Ebben a mobiltelefonos világban nevetséges, de én akkoriban repestem a boldogságtól, amikor az autóból menet közben egyezkedhettem a nejemmel, ki menjen a gyerekért az óvodába. Majd úgy gondoltam, széles körben megosztom a lelkesedésemet, de az akkori hatósági illetékeseknek nem tetszett az ötlet.

A Magyar Posta frekvenciagazdálkodási üzemének akkori vezetője tűzzel-vassal próbálta meggátolni a CB-rádiózás népszerűsítését, terjedését. Érzékelte, sejtette, hogy ezzel csak a rádió-tv-zavarvizsgálóknak lesz gondja. Igaza is volt, zavartuk a rádiózást, sőt még a régebbi lemezjátszókba is behallatszottunk.

Közben a fejlődés nem állt meg, egy osztrák céggel, az Elme- Erlachhal társulva, az országban elsőként Miskolcon, a Tokaj Vendéglátóházban rendeztük meg a legújabb CB-rádiók kiállítását. Itt már olyan készülékek is voltak, amelyek a lakás vezetékes telefonjához is csatlakozhattak. Nem sokkal később két miskolci technikus, Várföldi Mihály és Gerják László forradalmasították a közúti igazgatóság URH-hálózatát. Készítettek olyan autótelefonokat, amelyekről már tárcsázni is lehetett bármilyen számot. Egyetlen, de komoly hátránya volt, hogy az ezeken zajló beszélgetéseket mindenki hallotta, akinek ilyen szerkentyűje volt a kocsiban.

Az idősebbek tanúsíthatják, hogy egy olyan országban, ahol a nyolcvanas években még akár hat évet is kellett várni egy telefon bekötésére, a CB-rádiók elterjedésének nem lehetett gátat szabni. Annyira nem, hogy a KISZ Központi Bizottságában egy buzgó káder kitalálta, legyen egy rádiós mozgalma a szövetségnek. Nem jött be nekik.

Kedves Gyuri bácsi, korán elmentél. Te, aki mindent tudtál az autózásról, nem sejthetted, a telefon is a kocsi fontos tartozéka lesz. Igaz, ma már minden márkára bármilyen abroncs is kapható…

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!