Két látványos programmal búcsúznak a miskolci repülőtértől
Reptérbúcsúztató utolsó családi sétarepülő hétvége és gyermeknap címmel rendeznek színes programot április 23-án és 24-én, vagyis az előttünk álló hétvégén a miskolci repülőtéren. A rendezvény nevéből is adódik, hogy az ebben a formában és ezen a helyen az utolsó lesz, hiszen amint az ismert, a miskolci repülőtér 91 év után a jelenlegi helyén megszűnik, május 1-jétől már csak a légimentés zajlik majd a területről.
A hétvégi programra a szervezők sok-sok meglepetést, vendégeket, játékokat és természetesen sétarepüléseket ígérnek. Mint írják, most még utoljára bárki felszállhat innen, Cessnával, Paiperrel, siklóernyővel, kipróbálhatják az Autogirót, repülhetnek sárkányrepülővel, sőt lesz helikopter is. A rendezvény látogatása térítésmentes.
Bistei Viktor, a Borsod Megyei Repülők Klub vezetője kiemelte, ezt követően április 29-én, pénteken és 30-án, szombaton is programmal várják az érdeklődőket, ez lesz a kilencven éves miskolci reptér záró rendezvénye. A klub az utolsó két napon a többi között légibemutatókkal, műrepüléssel és ejtőernyős ugrással is készül, a végleges programterv a napokban áll össze, így a pontos részletekről a szervezet vezetője később ígért tájékoztatást. A részletekkel így a következő napokban jövünk.