Ugrás a tartalomra

A klímaváltozásra a vállalatoknak is reagálniuk kell - klíma workshop a Városházán

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. május 09. kedd 08:56
„Változó világ – alkalmazkodó vállalatok” címmel klímaalkalmazkodási workshopot rendezett a vármegye cégei számára a miskolci önkormányzat és a Miskolci Egyetem.
Fotók: Horváth Csongor

Miskolc város és a Miskolci Egyetem közös törekvése, hogy előmozdítsa a lakosság és a gazdasági szereplők klímatudatosságát, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodását. A kapcsolódó kutatási eredmények és településfejlesztési lehetőségek összehangolásával a városi intézmények, az egyetem, és a vállalatok között előremutató együttműködéseket kívánnak kialakítani a fenntartható jövő érdekében. Az erőfeszítéseket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) is támogatja a felek közötti aktív koordinációval. 

A workshopot megnyitó beszédében Veres Pál polgármester hangsúlyozta, hogy eredményeket csak összefogással lehet elérni, ez a gyorsan változó klíma okozta kihívások esetében is így van. Örömét fejezte ki, hogy ezt a hiánypótló rendezvényt a Miskolci Egyetemmel és a Bokikkal együtt tudták megszervezni. 

„Számunkra fontosak az itt működő cégek, amelyek nem csak munkahelyeket teremtenek és iparűzési adót fizetnek, hanem szerves részei annak a gazdasági és környezeti ökoszisztémának, amelyben valamennyien élünk. Összefogás nélkül az egyes cégek vagy az önkormányzat is kevés önmagában ahhoz, hogy olyan nagy horderejű döntéseket hozzon meg és olyan folyamatokat indítson el, amelyekre most szükség van az alkalmazkodáshoz” – mondta Veres Pál. Hozzátette, a workshop célja is az, hogy a hihetetlenül felgyorsult környezeti változást, amelyet nagyrészt mi emberek magunk okoztunk, kezelni tudjuk, egyben megőrizve a gazdasági fejlődést is. A klímaváltozás új kihívásokat és számtalan kérdést vetett fel, amelyek feladatokat jelentenek számunkra. Össze kell fognunk és közösen megoldásokat találni a problémákra – mutatott rá. 

A polgármester beszámolt arról, hogy Miskolc élen jár a klímaváltozás okozta kihívásokra történő felkészülésben. Példaként említette a gázüzemű buszokra történő korábbi átállást, tavaly a még inkább környezetkímélő első elektromos buszok megérkezését, illetve a tervezett beszerzését a további korszerű mobilitási, mikromobilitási eszközöknek a közeljövőben. Továbbá egy komoly pályázati sikert, amely jól mutatja az önkormányzat klímavédelem melletti határozott elköteleződését: Miskolc beválogatásra került az Európai Unió azon 100 városa közé, akik már 2030-ra klímasemleges településsé válhatnak. A folyamatban az EU Klímasemleges és Okos Városok Missziója segíti, hogy a városi szereplők széles körének összefogása révén lépésről lépésre elérjék a klímasemlegességet. Városunk ebben az uniós „gyorssávban haladva” követendő mintaként már 2030-ra szeretné elérni azt, amit az Unió többi települése 2050-ig érhet el. 

Veres Pál ugyanakkor figyelmeztetett a realitásokra, a mai gazdasági, világpolitikai helyzetben az évtized végére kitűzött célok mindegyike talán nem lesz elérhető, de a fontos az, hogy Miskolc mindent megtesz az átállás gyorsításáért és egy környezetkímélő, fenntartható város létrehozásáért. 

A társszervező Miskolci Egyetem a LIFE-CLIMCOOP program keretében megszerzett tapasztalatok és ismeretek átadásával segíti elő ezt a folyamatot. A vállalati igények és lehetőségek számbavételével ad minél hatékonyabb támogatást a helyi és térségi ipari szereplők részére. Ez a folyamat erős és hosszú távú innovatív együttműködéseket alakít ki a sikeres klímaadaptáció érdekében – hangzott el a rendezvényen. 

„Paradigmaváltás megy végbe az Európai Unióban és Magyarországon is, megváltozott a politikai és szakmai közbeszéd, ma három irány bontakozik ki, az egyik az Ipar 4.0 és a mögötte lévő digitalizáció, a klímaügyek és a környezettudatosság, és a harmadik a társadalmi felzárkózás. Ez nem véletlen, hiszen ezek a látszólag egymástól független területek valójában ugyanazt a témát járják körül – emelte ki Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora. 
Mint elmondta, ma már egyre kevesebbszer hallunk a gazdasági növekedésről. Nem azért, mert nem fontos, hanem, mert a fókusz áttevődött azokra a problémákra, amelyekről ezen a konferencián is beszélgetünk, a klímaváltozásra, a környezetvédelemre és a fenntartható fejlődésre. Örömmel nyugtázta, hogy Miskolc bekerült az EU által támogatott száz európai város közé, amelyek vállalták, hogy a kitűzött határidőkre igyekszenek elérni a klímasemlegességet, hamarabb, mint a többiek számára meghatározott 2050-es dátum. 

Az egyetem azzal járul ehhez hozzá, hogy a saját működését klímasemlegessé, környezetbaráttá teszi, másrészt az oktáson keresztül érzékenyítik a fiatalokat, hogy környezettudatosabban éljenek. Mint megtudtuk, minden új épület tervezésekor már ezen szempontok szerint járnak el, például a fűtésük is geotermikus hővel válik majd klímabaráttá. Az önkormányzattal közös projektben is örömmel vesznek részt, mivel az egyetemnek számos tudományos és innovációs törekvése van, amelyek a természeti erőforrásgazdálkodásról és a környezettudatosságról szólnak. Ezt a tudást felajánlják a vármegyében működő vállalkozásoknak is. 

A BOKIK részéről Bihall Tamás elnök hangsúlyozta, nagyon fontos számukra, hogy részt vegyenek ebben a klímaalkalmazkodási összefogásban a várossal és az egyetemmel, hiszen közel negyvenezer vállalkozást képviselnek, amelyeket érint vagy hamarosan érinteni fog a klímaváltozás és a környezeti kihívások. A vállalati szféra bonyolult és az elmúlt időszak válságai, különösen az energiaválság rávilágított azokra a problémákra, amelyekkel mindenkinek szembe kell néznie. A környezetvédelem, a klímaváltozás, az energiagazdálkodás bonyolult összefüggései minden vállalat számára alapvetők. 

Bihall Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy ezek kezelése drága dolog, a költség ágon komoly tételek merülnek fel, amelyek ellene hatnak a gyors változtatásoknak. Ugyanakkor a huszonnegyedik órában vagyunk, hogy még időben kezelni tudjuk ezeket a kérdéseket. A kamara azt tudja vállalni, hogy a tagjainak a figyelmét folyamatosan felhívja arra, hogy ezeket a problémákat kezelni kell, akkor is, ha aktuálisan plusz költségeket jelentenek. 

A szervezők köszöntői és bevezető gondolatai után több érdekfeszítő előadást hallhattak a tanácskozás résztvevői a klímaváltozás okozta valós kihívásokról, a helyi gazdaságra gyakorolt közvetlen hatásokról, Miskolc klímasemlegesség elérését célzó törekvéseiről, az iparvállalatok megragadható lehetőségeiről, s ennek részeként a vállalkozások előtt nyitva álló, klímaalkalmazkodáshoz kötődő forrásszerzési lehetőségekről.

Az előadásokat követő workshop keretében többek között terítékre került a vállalati energiamegtakarítás, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a vízfelhasználás csökkentése, illetve az előremutató hulladékgazdálkodási lehetőségek témaköre.

További hírek

Olvasnivaló