Ugrás a tartalomra

Különleges vizsgaelőadással búcsúztak a Balázs Győző végzősei

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. május 19. vasárnap 17:44
Az intézmény vizsgaelőadását május 18-án, szombaton rendezték meg a Művészetek Háza színháztermében.

A vizsgaelőadás néhány pillanatképét fotóriporterünk a főpróbán örökíthette meg - Osztie Tibor képgalériája

Briganti Story – ez volt a címe a Balázs Győző Református Gimnázium végzős színházi táncos, animációs filmkészítő, grafikus és fotós diákjai vizsgaelőadásának, melyek szombaton délután rendeztek a Művészetek Házában. A programot az iskola ezúttal is gazdagították az alsós és felsős növendékeinek műsorszámai is.

Marschalkó Edit, az intézmény tánctagozatának vezetője a minap.hu érdeklődésére elmondta, az iskola életében már hagyomány, hogy a vizsgaelőadást mindig egy olyan téma köré építik fel, melyet a végzős táncosok választanak.

Fotó: Osztie Tibor

– Tavaly például Antonio Gades spanyol falmenco táncos volt a kedvence a végzős tános lányoknak, így Szabad élet, szabad madár címmel ehhez vonalhoz igazítottuk a műsort. Idén három fiú és egy lány végzett a színházi táncos szakon és mivel a fiúk stílusához nagyon is illett a Birmingham bandája sorozat szereplőinek, világa ezért erre a témára próbáltuk felfűzni az egész műsort, mely során egyébként idén is levetítettük az animációs filmkészítők vizsgafilmjeit és a fotósok, grafikusok vizsgamunkáiból összeállított showreelek is láthatóak voltak – mondta.

Amint megtudtuk, a végzős táncosok utolsó, érettségi utáni éve tulajdonképpen már végig a vizsgára való készülésről szól, de magára a gálaműsorra az utóbbi néhány hónapban kezdtek el intenzíven készülni. „Intézményi körökben már megvoltak mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgák. Így aztán ez a vizsgaelőadás inkább egyfajta ünnep, ahol egyrészt őket ünnepli az iskola, ők pedig egy méltó befejezéssel búcsúzhatnak a tanároktól és a diáktársaktól. Még akkor is így van ez, ha a vizsgabizottság azért ott ül mindig a nézőtéren ilyekor” – tette hozzá Marschalkó Edit, aki zárásként elmondta: nagy öröm számára, hogy a közönség minden évben nagy lelkesedéssel fogadja a produkciókat, ami az egész közösségüket motiválja, hogy még magasabb színvonalon dolgozzanak.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!