Ugrás a tartalomra

Láthatáron az új belvárosi apartman

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. augusztus 02. péntek 16:36
Hamarosan elkészülnek az egykori leánykollégium újjáépítési munkáival, a belső rész szinte teljesen elkészült, már csak a külső tér változtatásaival vannak elfoglalva a szakemberek.

Fúrás, faragás, dolgozó munkagépek – az arrafelé járók egyelőre ennyit észlelhetnek a Városház térhez közeli volt Központi Leánykollégium felújításából. Ahogy arról már számos cikkünkben beszámoltunk, a Központi Lánykollégium elhagyatott épülete jelentős felújításon ment keresztül az elmúlt hónapokban. Az ingatlant az Avalon Center Kft. nyílt pályázaton vásárolta meg, és apartmanhotelt alakítanak ki benne. A cég még egy tavaly júniusi Hodobay-konferencián jelentette be, hogy megvásárolta a belvárosi épületet, amelyet fejlesztési kötelezettséggel értékesített az önkormányzat.

A munkáról legutóbb áprilisban adtunk hírt: akkor megtudtuk, hogy a bontással teljesen elkészültek, és azt is, hogy a komplexum a Central Residence névre fog hallgatni. Kiderült továbbá, hogy a hotel csaknem nyolcvan, teljesen felszerelt, letisztult, dizájnos lakással büszkélkedhet majd, amelyeket a sok ablaknak köszönhetően a természetes fény jellemez.

Többfunkcióssá tehetik

A hatemeletes komplexum teljesen felszerelt konyhákkal és fürdőszobákkal, így nem csak az idelátogató turistáknak adhat majd szállást. Egyes lakásokból lélegzetelállító kilátás nyílik a belvárosra és az Avasi kilátóra. A tetőtéri lakásokból akár Diósgyőrig is ellátni. A füves-fás környezet is csalogató lehet a járókelők számára, hiszen az épület előtt egy parkosított rész található majd.

Mint azt az Avalon Center Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elárulta, még nem született meg a döntés részükről, hogy egy vagy két szintet értékesítenek-e lakásként. Ennek különösebb akadálya nem lenne, ugyanis azok teljesen önálló méréssel és önálló hűtési-fűtési rendszerrel rendelkeznek. Tóth Róbert hozzátette: az épület tetején találunk majd négy olyan lakást, amelyek közel kétszáz négyzetméteresek. Szeretnék azt ugyanis, hogy a Miskolcra érkező esetleges többgyerekes vállalatvezetők is megfelelő férőhelyre leljenek náluk. Több szoba is van bennük, több fürdővel – tehát kényelmesen elfér egy nagyobb család is.

Zöldesebb is

Mindeközben már javában zajlik a terület rendezése: új fákat és cserjéket fognak ültetni, de „leülős szigeteket” is létrehoznak az arra sétálóknak. Az építkezés során ugyanis elkerülhetetlen volt több fa kivágása, amit a környező lakók sérelmeztek, éppen ezért a zöld környezet visszaállítására és kialakítására külön hangsúlyt fektetnek a kivitelezők.

- Itt olyan fák voltak, amelyeket a városi főkertésszel, illetve a környezetvédelmi hatósággal egyeztetve vágtunk ki. Ezek már elöregedtek, veszélyeztették a járókelőket. Fennállt az esélye, hogy lepereg valamilyen gally, sőt, az épület homlokzatát is veszélyeztették – számolt be az ügyvezető a Miskolc Televízió stábjának a hét elején.

A munkával az előzetes tervek szerint július végére lettek volna készen, azonban az újabb projektek miatt két-három héttel később érhet véget az újjáépítés.

Osztie Tibor képgalériája

A Központi Leánykollégiumot 1966-ban adták át. A Krisztik Pál által tervezett épület az akkori kor legmodernebb vasbeton-technológiájával készült, érdekes és egyedi építészeti megoldásokat rejt. A „V”-alakú lábakon álló, és hidat jelképező épület nyugati része alatt folyt a Pece-patak, melyet a hetvenes években fedtek le.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!