Ugrás a tartalomra

Megnyílt a XXVII. Miskolci Téli Tárlat

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 07. szombat 18:46
A Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria kiállítása szombattól január tizenkettedikéig várja az érdeklődőket.
Megnyílt a XXVII. Miskolci Téli Tárlat. Fotó: Osztie Tibor

A galéria a tárlattal továbbra is a fél évszázados hagyománynak megfelelően az észak-magyarországi régió képzőművészeti fórumát kívánja megteremteni. Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyei, illetve a valamilyen módon a térséghez kötődő művészeknek ad lehetőséget, hogy bemutassák az előző két évben készült munkáikat.
A kiállításra műfaji és technikai megkötések nélkül fotó-, képző- és iparművészeti alkotásokkal hivatásos és nem hivatásos alkotók egyaránt pályázhattak. Szép számú pályamű érkezett be, ezekről több információ ITT található. 

A kiállítás megnyitóján adták át Miskolc Város Nagydíját, valamint az önkormányzatok, a szakmai szervezetek, vállalatok, intézmények és egyéb társaságok felajánlott díjait. A díjak odaítéléséről hagyományosan a szakma és a díjalapítók képviselőiből álló díjzsűri döntött.

A felhívásban kikötés volt, hogy a Téli Tárlatra csak két évnél nem régebbi műalkotások nevezhetők, és egy művész összesen három önálló művel, vagy egy sorozattal szerepelhet, amelynek összmérete nem haladhatja meg a három négyzetmétert. 

Kovács Zsuzsanna az önkormányzat Kulturális és Sport Osztályának osztályvezetője köszöntötte a kiállításmegnyitóra érkezett látogatókat és művészeket, átadva nekik Tóth-Szántai József polgármester üdvözletét, aki más elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen. Ezután arról beszélt, hogy a közlés vágya egyidős az emberiséggel, még a titkokat sem igazán tudjuk megtartani, mert alapbeállítottságunk a közlés, a kitárulkozás és az alkotás. A kifejezés jóleső érzés, különösen, ha van aki befogadja és reflektál rá.

- Mindenkiben él olyan közlendő, amit szavakban nem tud vagy nem lehet kifejezni. Tévedés azt hinni, hogy csak az íróknak szabad írni, hogy csak egy színész mondhat verset vagy csak a festő festhet képeket. Az alkotás örömét mindenki átélheti - hangsúlyozta az osztályvezető. 

Kákóczki András a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője elmondta, hogy 1971-ben indult el ezen a néven a téli tárlat, de előtte is volt már egy regionális seregszemle, Miskolc központtal. Az eseményt kétévente rendezik meg, most érkezett el a huszonhetedik. A kétéves periódus a magyarázata annak, hogy miért éppen az elmúlt két évben született művekkel lehet nevezni. 

- Ez egy megmutatkozási lehetőség a művészek számára. A téma szabadon választható, lehet a tél, vagy a klímaváltozás, esetleg egy társadalmi jelenség ábrázolása. Több mint száztíz alkotás érkezett be, ebből kilencvenhat látható a kiállításon, amelyeket a zsűri válogatott ki. Ahogy az látható, vannak a pályázók között sok évtizede alkotó művészek és pályakezdők is. Nem volt feltétel sem a végzettség, sem valamely művészeti egyesület tagsága. Csak a művek minősége számított az értékeléskor - osztotta meg Kákóczki András. Hozzátette, főleg a fiatalok számára egy jó kezdet ez a Miskolci Téli Tárlat, ahol bemutatkozhatnak. A kiállításról egy katalógus is készül, amely megmarad a jövőnek is. 

Rámutatott, a XXVII. Miskolci Téli Tárlat legfontosabb jellemzője és egyben értéke a szabad beadás és a szakmai zsűrizés. Az alkotások esztétikai, technikai és tartalmi szempontból való értékelése. Ahol a zsűri tagjai figyelembe veszik a művek innovatív jellegét, az alkotó szándékait, valamint a művek társadalmi, filozófiai, esztétikai jelentőségét. De talán a legfontosabb, hogy a zsűri észrevegye az egyes alkotások eredetiségét, hogy mennyire újítóak, és hogyan járulnak hozzá a kortárs művészeti diskurzushoz.

A művészettörténész szerint, a tárlat valójában híd a regionális és országos művészeti élet között. Lehetőséget teremt az ország különböző helyein élő és alkotó (Miskolchoz kötődő) művészek számára, hogy találkozzanak és munkáikat közös térben mutassák be. Ezáltal a tárlat hozzájárul a művészeti diskurzus kiszélesítéséhez, és segíti a regionális művészet bekapcsolódását az országos és nemzetközi áramlatokba. Mindemellett a Téli Tárlaton kiállítására kerülő művek egyfajta regionális képzőművészeti látleletet is adnak, ami nemcsak az alkotók számára jelent fontos visszajelzést, hanem a közönségnek is lehetősége van arra, hogy bepillantást nyerjen a jelenkori, regionális, egyben multikulturálissá váló globalizált képzőművészeti életbe - fogalmazott Kákóczki András. 

Kattintásra galéria nyílik!

F. Balogh Erzsébet festőművész, nyugalmazott docens, a zsűri tagja kiemelte, hogy mindig igazi meglepetést tartogat a "felhozatal", úgy látja, hogy ebben az évben a szokásosnál több amatőr művész jelentkezett. Azt figyelték, hogy az alkotások mennyire mutatják a kortárs művészeti tendenciákat és milyen minőségben. Fontos, hogy ezeket ki lehessen állítani, mint példákat más alkotóknak és a közönség számára is élvezetesek legyenek. 

A galéria téli tárlatát végül Ferenczy Zsolt festőművész szakmai megnyitója adta át a művészetek iránt érdeklődő közönségnek. 


XXVII. Miskolci Téli Tárlat díjazottjai

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nagydíja:
Csabai Renátó

Lillafüred Alapítvány díja:
Madácsy István

Lillafüred Alapítvány Fiatal Művészekért díja:
Szeszák Ádám

Herman Ottó Múzeum díja:
Iván Ákos

Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft. díja:
Babus Zsófia

Spanyolnátha művészeti folyóirat  díja:
Egervári Júlia

Lácacsékei Művésztelep díja:
Égerházi Zsombor

Szépmesterségek Alapítvány díja:
Fehér Rozália

A zsűri tagjai voltak:

F. Balogh Erzsébet festőművész

Kishonthy Zsolt művészettörténész

Stark István képzőművész

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!