Tinédzser voltam, amikor felfedeztem a Kék fényes Szabó László újságíró úti beszámolóját, amit Hamburg speciális szórakoztatónegyedéről írt az Ország- Világ hetilapba. Két oldalon át pfujolt, hogy a nevezetes Reeperbahnon hogyan zsákmányolják ki a szerencsétlen lányokat, asszonyokat. Képekkel is szemléltette, miként lehet alkudozni a bájaikat kirakatokban kínáló nőkre.
Akkor hallottam először arról a bizonyos New York-i nemzetközi egyezményről és a szocializmus erkölcsi magaslatáról, amely gátat vet a régmúltban meglévő, a gyengébbik nemet kizsákmányoló bordélyházak újranyitásának.
Talán húszéves sem voltam, amikor a jó sorsom ebbe a kikötővárosba repített, és az ott élő bácsikám, a párja tudta nélkül elkalauzolt a vasfüggönnyel védett városnegyedbe. Ámultam-bámultam a rothadó kapitalizmus erotikus látványosságain. Másnap délelőtt egyedül is kilátogattam, jól láttam-e mindent. Akkor először gondolkodtam el, vajon egy ilyen kéjtanyákat magába foglaló városrész mennyire lendítené fel a turizmust, az idegenforgalmat Miskolcon is. Tudom, ennek a puszta felvetése is kiverte volna a biztosítékot az akkori fennkölt erkölcsi tartást hirdető állami vezetésben.
Emlékszem, a békebeli hetvenes években, a kiadóban azt is megfontoltuk, hogy a négyórás, bármilyen munkát vállalok, házhoz megyek vasalni szövegű apróhirdetéseket leközöljük-e. Mégis mindenki tudta, hol és merre találunk alkalmi szexpartnereket. Nem volt vigalmi negyed és türelmi zóna, de a Katowicében, az Aranycsillagban és az Avas szálló bárjában ugyanúgy feltűntek az éjjeli pillangók, mint korábban a Szemere utcai Pálmában. Ez utóbbiban nemcsak lakájos szeparé volt, de az épület mögött napközben is szobáztattak.
Szex és Miskolc szimbiózisa semmiben nem különbözött más vidéki városok éjszakai életétől. Mindennek nagy tudója, egyszemélyi felelőse Nagy Pál rendőr százados volt, aki a még a Rudas László utcai kapitányságon egymaga képviselte az erkölcsrendészetet. Ismertem, széles, lengő nadrágban, csomóra kötött nyakkendőben, fehér ingben, fekete szalagos kalapban járt-kelt az éjszaka világában. Hóna alatt az elmaradhatatlan dossziéval.
Olyan, mint bárca már nem létezett, de Pali bácsi jóindulata, beleegyezése nélkül bárki nem nagyon kéjeleghetett. Végül is ezek a könnyűvérű hölgyek egyben a rendőrség legjobb informátoraként lettek beszervezve. Pali bácsi a közelmúltban hunyt el Mezőkövesden, sokáig készültem, hogy kifaggassam az emlékeit, de sajnos elkéstem, minden titkát magával vitte.
Rendszerváltás után már a mindenki által ismert masszőr Jenő lépett színre, aki nagy bevásárlószatyorral bóklászott a városban, és egy kockás füzetben vezette női kuncsatjainak listáját. Külön névsora volt azokról, akik bájaikat forintosították. Nem kerített, csupán a telefonszámokat értékesítette.
Egyébként kevesen emlékezhetnek rá, hogy a múlt század derekáig élénk és dinamikus vigalmi negyed létezett a történelmi Avason. Ahol a borozók árnyékában legálisan üzemelő piros lámpás házak is voltak. A feljegyzések szerint több érettségi bankettnek is itt volt a záróprogramja. A fene sem gondolná, hogy az ilyen hagyományokat tovább kellene őrizni. Hiszen az internet világában még az alkalmi párkapcsolatok rendszere is átalakult. Egyszerűsödött. A legális türelmi zóna forgalma megcsappant, ráadásul sok az eszkimó, kevés a fóka, terjeszkedne a bájbazár. Egy biztos, ezt az ágazatot adminisztratív eszközökkel még sehol a világon nem sikerült kordában tartani. Hamburgban is csak vasfüggönnyel sikerült elszeparálni.
