Ugrás a tartalomra

Nézőpont - Hello, goodbye

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. április 22. szombat 17:28
Tajthy Ákos jegyzete.

Sokat jár eszemben mostanság a Beatles Hello, Goodbye című dala. Nem véletlen, számomra ugyanis most igencsak aktuális. Merthogy tizenöt év után a következő hetekben új lakásba költözök.

Tizenöt gombócból sem kevés – mondták régen az öregek. Évből sem az, hiszen annyi minden történt ebben a másfél évtizedben körülöttünk: négy országos, ugyanennyi önkormányzati választás, megnyitók, átadások, felújítások, pusztítások, természeti katasztrófák, balesetek. És mindezekről én is tudósítottam több munkahelyről is. Viszont egyvalami biztos volt: az összes eddigi munkahelyemről, mindennap ugyanoda mentem haza, a kis belvárosi garzonba, ugyanabba az általam kedvelt társasházba. Eddig.

Ez idő alatt az öreg épülettel is sok minden történt: a lakóközösség (amely egyébként az idők folyamán szintén folyamatosan változott) úgy tizenhárom éve úgy döntött: nem hagyjuk tovább pusztulni a szebb napokat is megélt házat és a belső udvarát, elkezdjük a felújítást. A munkálatok során – melynek koordinálásában a közös képviselet mellett nekem is volt talán némi részem – előbb a tetőt, majd a közműveket, a kapualjat és az udvart is megújítottuk. Most pedig az utcafronti homlokzat felújítása is megkezdődött. Ennek végét minden valószínűség szerint még én is az öreg épületben élem meg, utána viszont útjaink különválnak. Lassan eljön a búcsúzás ideje. No meg az üdvözlésé is.

You say goodbye, and I say hello! – Búcsúzom tehát a régitől, és köszöntöm az újat. És ha már ez a jegyzet úgyis személyesebbre sikerült, mint az eddigiek, itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak a kapcsolatokért, barátságokért, szalonnasütésekért, közös szilveszterekért, vidám estékért, egyszóval az összes együtt töltött pillanatért minden szomszédomnak, akikkel az elmúlt tizenöt év során abban a belvárosi udvarban összehozott az élet. Még néhány hétig lesz jó pár közös pillanat, aztán búcsúzás, majd új kezdet jön. Mert ez a dolgok rendje.

You say goodbye, and I say hello! – Hozzám hasonlóan emberek sokasága búcsúztatja a régit és köszönti az újat nap mint nap. Legyen szó új otthonról, munkahelyről, párkapcsolatról, és a sor folytatódhatna tovább. Sok bölcs ember megmondta már, hogy semmi sem olyan biztos, mint a változás. Ha pedig ez úgyis eljön, érdemes nyitottnak lenni rá. Ha másért nem, azért, mert akkor is eljön, ha félünk tőle. És tényleg: ha belegondolok, a változás szele repített annak idején Hejőcsabáról a Bodótetőre, onnan a belvárosba, és ezzel a széllel repülök most tovább egy új miskolci városrészbe, az Avasra. Persze, most még nem szálltam fel, de már látom azt az ajtót és várom az új kalandokat.

You say goodbye, and I say hello! - Talán az édesanyám által oly' sokat emlegetett zenbölcsességgel tudom legjobban megfogalmazni azt, amit érzek ezekben a napokban: „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” Szóval Hello, goodbye, de még inkább goodbye! Hello!

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!