Ugrás a tartalomra

Részvételi költségvetés: Már rügyeznek az elkészült Vörösmarty Liget fái

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. április 15. hétfő 15:38
A panelházak által körbezárt betonplaccot 12 helyen törték fel, hogy a közvetlen környék klímáját és atmoszféráját javító fákat ültessenek a helyére.
Fotók: miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya

A 4 millió 380 ezer forintból megvalósított beruházás azért jöhetett létre, mert a miskolci polgárok benyújtották az ötletet a tervezzukmiskolcot.hu weboldalon keresztül a Miskolci Részvételi Költségvetés felhasználására, amit aztán szavazataikkal más városlakók is támogattak - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Miskolc Polgármesteri Kabinetjének, Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing Osztálya. 

A „Beton ki, fák be!” jelmondatot kapta korábban a Vörösmarty Liget kialakítását célzó kezdeményezés, amelyet a tér mentén működő egyik közösség nyújtott be a Miskolci Részvételi Költségvetésbe. Az elképzelés egybevág a város klímasemleges elképzeléseivel és úgy tűnik, a miskolciak gondolkodásával is, ugyanis a polgárok szavazatai alapján a „Zöldülő Miskolc” kategória egyik győztes ötlete lett - tájékoztattak. 

A tér – annak burkolt jellegéből és a panelházak öleléséből adódóan – magas hőmegtartó képességgel rendelkezik, így a nyári kánikula még nagyobb forróságnak érződik a környék lakói számára. Ezek a körülmények kihívást jelentenek a projekt számára is, hiszen nem biztosítanak ideális környezetet a növekedő fáknak. Fontos megjegyezni, hogy minden előzetes odafigyelés és utólagos gondoskodás mellett is kísérleti jellegű vállalkozásról van szó, és 2-3 év múlva látjuk pontosan, az elültetett fák hosszú távon is a Vörösmarty Liget részei lesznek-e - tudatta a miskolci önkormányzat sajtóosztálya. 

Előzetesen aggályokra adott okot, hogy nem volt pontosan ismert, milyen közművek futnak a betonfelület alatt, azonban a kivitelezés során sikerült ezeket elkerülni. Összesen 12 fa számára jött létre hely, ahová kifejezetten olyan fákat ültettek be, amelyek szárazságtűrő és melegkedvelő fajok: 4 darab gömbkőris, 6 darab mezei juhar és 2 darab selyemakác leltek új otthonra - részletezték. 

A beton feltörése után kiderült, hogy mintegy 80 centiméteres mélységig semmilyen élő föld nincsen alatta. A most beültetett fák talaja már kapcsolódik az organikus réteghez, amibe remélhetőleg gyökeret tudnak ereszteni. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. öntözi őket, azonban az egyenletes vízellátás érdekében hamarosan öntözőzsákok kerülnek ki rájuk, amelyek folyamatosan adagolják a vizet – ezeket feltöltve önkéntesek is segíthetnek a fáknak megerősödni. Továbbá cserjéket is beültettek a szakemberek, hogy árnyékolják a talajt, a víz elpárolgását pedig lassítsák - számoltak be. 

A beruházás a 2022-es Miskolci Részvételi Költségvetésből 3 millió 480 ezer forint felhasználásával valósult meg, amely összeget Mokrai Mihály, a terület önkormányzati képviselője képviselői alapja terhére 900 ezer forinttal egészített ki. A 40 millió forint felhasználásáról döntő 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetés jelenleg is az ötletbenyújtó szakaszában jár. Azok a 16 éven felüli miskolciak, akiknek van egy jó elképzelése, kreatív ötlete, amely mentén a város még élhetőbb hellyé válhat, május 31-ig nyújthatnak be ötletet a következő linken keresztül - ajánlották. 

További információt, részletes leírást a folyamatról ITT találhatnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!