A téli krízisidőszakra készülnek a hajléktalanokat ellátó szervezetek
Az egyre hidegebb idő a hajléktalanellátó szervezetek felé terelik a rászorulókat. November elsejétől, mint minden évben, a hivatalos krízisidőszak is megkezdődik. Miskolcon három szervezet végzi egész évben a hajléktalanok és más rászorulók ellátását: a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Napfényt az Életnek Alapítvány. Az utcai gondozószolgálatot is háromfelé osztották, a máltaiak területe az Újgyőri főtértől kezdve a város északi része, benne Perecessel, Lyukóvölggyel, egészen Lillafüredig, a belváros a Vöröskereszté, az Avas és a Népkert környéke, Görömböly, az Egyetemváros és a déli rész pedig a Napfényt az Életnek Alapítványhoz tartozik. Senki nem marad segítség nélkül a városban.
Duberné Dunaveczki Éva, a Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője elmondta, a krízisidőszakban, amely november elejétől március végéig tart, megnövelt kapacitásokkal működnek. A három szervezet összesen mintegy négyszázötven éjszakai férőhelyet tart fenn év közben állandó jelleggel, ebből a Vöröskeresztnél kétszázhatvan hajléktalan részére biztosítanak férőhelyet, nőknek és férfiaknak.
Van egy nyolcvan férőhelyes éjjeli menedékhelyük, és ezen felül népkonyhát üzemeltetnek, ahol kétszáz embernek főznek, és rendelkezésre áll a száz fős nappali melegedő is. Ez a kapacitás a krízisidőszakban ötvennyolc időszakos férőhellyel bővül az éjjeli menedékhelyen. Plusz tizenöt fő részére azonnali krízishelyzetben befogadó szálláshelyet is biztosítanak, valamint van utcai gondozószolgálat is. A nappali melegedőben és az éjjeli menedékhelyen pihenési, tisztálkodási, mosási lehetőség biztosított. Továbbá mentális és szociális segítségnyújtás is igénybe vehető.
- A mi intézményünkben az ellátás ingyenes a hajléktalanok számára. Tőlük csak egy friss tüdőszűrési igazolást kérünk. Felveszünk nőket és férfiakat is. Ezen túl vannak átmeneti szállásaink is, ami jövedelemhez kötött ellátás, mintegy száz fő számra, amelyből negyvenen nők. Most a felkészülés zajlik, ami főleg az utcai gondozószolgálatra ró most nagyobb terheket. Ők mérik fel az igényeket, a létszámot, és megpróbálják őket rábeszélni, hogy költözzenek be. Ezt nem mindenki teszi meg, nekik naponta szállítanak ellátmányt – ismertette az intézményvezető.
Elmondta, jelenleg a telítettség közel nyolcvan százalékos, tehát vannak még szabad helyek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak diszpécserszolgálatok, amelyeket fel lehet hívni, ha fagyoskodó hajléktalant látunk.
Duberné Dunaveczki Éva szerint, a városban átlagosan négy-ötszáz között mozog a hajléktalanok száma, a három hajléktalanokat ellátó szervezet közül pedig jelenleg csak náluk van lehetőség nők elhelyezésére is.
Megtudtuk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett, ötven férőhelyes Hajléktalanok Átmeneti Szállása a lakhatással nem rendelkező személyek részére átmeneti elhelyezést biztosít ebben az időszakban. Emellett rendelkezésre áll a nappali melegedőjük Diósgyőrben harminc fő számára, és éjszakára időszakos férőhelyeket is kínálnak további tizenöt embernek. A regionális diszpécserszolgálatot is működtetik a nap 24 órájában. A szeretetszolgálat szociális munkásai az ellátottak különböző ügyeinek intézésében is segítséget nyújtanak. Az Utcai Szociális Szolgálatuk első számú célcsoportja az éjszakáikat közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyen töltők, vagyis az utcán élők. A téli krízisidőszakban a szolgálat kiemelt figyelmet fordít az ő ellátásukra, ezért működtetnek egy krízisautót, valamint minden hétköznap folyamatosan bejárják az ellátási területet, különös figyelmet fordítva a frekventált helyekre.
A Napfényt az Életnek Alapítvány száz fős nappali melegedővel, ötven fős éjszakai átmeneti szállóval, utcai gondozószolgálattal és krízisautóval áll a rászorulók rendelkezésre. A betegséggel küzdő fedél nélküli emberek pedig igénybe vehetik a 24 órás Egészségügyi Centrum és a fertőtlenítőállomás szolgáltatásait.
Duberné Dunaveczki Éva rámutatott, nagyon nehéz a szociális ellátásban munkatársakat találni, a legfontosabb, hogy valaki nagyon akarjon segíteni másokon és legyen nagyon elfogadó feléjük. Felvilágosított, hogy a hajléktalanok nem élelemért kukáznak vagy guberálnak, hanem olyan dolgokért, amiket eladhatnak és az árukból cigarettát vagy italt vehessenek, mert ezeket ingyenes ellátásként nem kapják meg. Ugyanez a helyzet a tisztálkodó- és tisztítószerekkel is, azokat is megkapják az ellátó szervezetektől. Most igen népszerű lett például az ötven forintos palackok gyűjtése és beváltása.
Aki veszélyben lévő hajléktalant lát, értesítse valamelyik ellátószervezetet a háromból, akik azonnal intézkednek – kéri a szakember.