Ugrás a tartalomra

A tudás hatalom, a TudásFeszt élmény

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. szeptember 19. csütörtök 16:01
A felnőttek számára kínál közel száz képzési lehetőséget fesztiválhangulatban a Felnőtt Tanuló Nap.
Juhász Ákos képgalériája

Miskolcon rendezte meg először a TudásFeszt - Felnőtt Tanuló Napot ma délelőtt a Szinva Teraszon a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), valamint a Miskolci Szakképzési Centrum. Az életvezetési készségfejlesztés ösztönzésére szakmai programokkal, és közönségcsalogató produkciókkal: zenével, művészettel, gasztronómiával, játéktérrel és interaktív gyermekfoglalkoztatóval is készültek a szervezők, ezen a színes, fesztiválhangulatú képzésbörzén. A köszöntők után a rendezvény mesterséges intelligenciával készített szignálját is meghallgathatták az érdeklődők. 

„Akkor lehet jól érvényesülni, hogyha az ember megtalálja maga számára a legjobb tanulási formát és képzést. Ehhez a szervezők igyekeztek biztosítani, hogy a fesztiválon szétnézve, a térségben található képzések és munkaerőpiaci lehetőségek közül lehessen választani. Továbbá megtapasztalhatóvá és átérezhetővé váljon, hogy egy-egy képzés milyen karrierlehetőséget nyújt” – mondta köszöntőjében Magyar Zita, az NSZFH elnöke. 

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény / Fotók: Juhász Ákos

„Magyarország joggal büszke Nobel-díjasaira. Az ország és a vármegye nemzetgazdasága a vállalatok versenyképességére épül, ami pedig a helyi képzett munkaerő függvénye. Az innovációhoz elengedhetetlen a munkavállalók élethosszig tartó tanulása. Aki piacképes tudással bír, annak lehetősége nyílik egy jobb életre, arra, hogy maga válassza meg, hol és milyen körülmények között kíván munkát vállalni. A tudás esély az anyagi és szellemi függetlenségre, a személyes szabadságra is” – hangsúlyozta Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánja. 

„A tudás hatalom, de a tudás nem vész el, még akkor sem, ha nem használjuk fel. A modern technika gyors fejlődése miatt folyamatosan képeznünk kell magunkat. Éppen ezért örömteli, hogy elsőként Miskolcon szervezik meg a TudásFesztet, ahol húsz sátorban, eltérő ágazatok képviselőivel, szakértőivel lehet találkozni. Bízom benne, hogyha valaki valamilyen tudásra tesz itt szert, akkor azt Miskolcon és környékén kamatoztatni fogja” – fejtette ki Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. 

A Miskolci Egyetem standja

„Azokat is biztatom arra, hogy tanuljanak, akik már szakmával, illetve stabil munkahellyel rendelkeznek, mert ez hozzájárulhat boldogulásukhoz. A Miskolci Egyetem a 75. tanévét kezdte el közel 4500 elsőéves, összesen 13 ezer hallgatóval. Egyetemünk azért munkálkodik, hogy mint regionális tudásközpont olyan képzéseket biztosítson helyben az itt élőknek, amelyek között megtalálhatják a számukra legkedvesebb szakterületet” - ismertette Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese. 

„Fontos ügy, hogy versenyképes legyen ez a város. Tavaly az EuroSkillsen, a szakmák Európa-bajnokságán hazánk a második helyen szerepelt Svájc után. Viszont idén a WorldSkillsen láttuk, hogy még van hová fejlődnünk. Jelenleg egy hosszabb és két rövidebb szakmai képzést is finanszíroz az állam, amit érdemes kihasználni” – ajánlotta Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja, mint házigazda.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!