Ugrás a tartalomra

A vendégek örülhettek az Euroligában

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 24. csütörtök 22:19
A Női Euroliga csoportkörének 3. fordulójában a DVTK HUNTHERM hazai pályán fogadta a Perfumerías Avenida együttesét. A fordulatos mérkőzésen a második negyedben mi domináltunk, a harmadikban a spanyolok, végül a kiélezett végjátékban a vendégek kerekedtek felül, és négy ponttal megnyerték az összecsapást (64-68) - írja a dvtk.eu.
DVTK HUNTHERM - Parfumerías Avenida kosárlabda mérkőzés - Horváth Csongor képgalériája

Alaposan bekezdtek a csapatok, először Gil labdája szédült be a gyűrűbe, aztán Carrion hármast szórt, mindkétszer Kaila Charles reagált, hogy aztán a 3. perc végén Lelik közelijével már mi vezessünk (6-5). Koné dupláját követően csapatunkból Milica Jovanović ragadta magához a marsallbotot, a montenegrói csillagunk öt pontot szórt zsinórban, majd Réka is megmutatta, hogy nem jön zavarba egy távoli dobás esetén (14-10). Az Avenida nem roppant meg ettől, amit az amerikai Arica Carter két triplája bizonyított. KC újabb duplája után egálról kezdődött a negyed utolsó két perce. Ebben a miniperiódusban csak a görög Fasoula két büntetőjét láthatta a nagyérdemű, amivel megnyerte az első etapot a csapatának (16-18).

Álomrajtot vettünk a második játékrészben, hiszen három perc alatt Aho Nina két nagyszerű hárompontost követően még egy duplát is behelyezett a spanyolok gyűrűjébe, jött is a törvényszerű időkérés Anna Montañana részéről (24-18). Hogy a döntése helyesnek bizonyult, azt Fasoula és Cornelius duplái jelezték, azonban a negyed derekáig Lelik visszaállította a hat pontos diósgyőri vezetést, sőt, Réka bevágott egy csodálatos triplát is. Az újabb Avenida-timeout Charles könnyű kosara után szakította meg a játékot a 16. percben (33-22). Volt játékosunk, Arella Guirantes megannyi elhibázott kísérlet után a folytatásban már elkezdte termelni a pontokat, ezért bő egy perccel a szünet előtt a hazai stáb is kikérte az első idejét (35-27). A maradék időben Dominguez duplájára Kányási válaszolt egy ziccerrel, kényelmes előnnyel vonulhattak pihenőre kedvenceink (37-29).

A térfélcserét követően a vendégek domináltak, nagyon kellet Milica közelije a 23. perc végén (39-34). A Perfumerías Avenida azonban nem torpant meg, és hiába brusztolta be Ana Tadić is az első gólját, Vilaró egy sarokból bevágott hármassal kiegyenlített (41-41). Charles könnyű kosara után Koné négy egységével hosszú idő után újra spanyol vezetést mutatott az eredményjelző tábla (43-45). Sok hiba tarkította játékunkat ekkor, de a csapatunk küzdőszellemét ebben a nehéz periódusban sem érhette kritika. Amikor Kányási Veronika ziccerig száguldott, felcsillant a remény, hogy szorosabbá válik az állás, de a spanyol dominancia kitartott majdnem a negyed végéig, a játékrész végén azért Aleksa Gulbe is végre betalált, ami bizakodással tölthette el a szurkolókat (48-53).

Úgy kezdődött a negyedik negyed, ahogy a harmadik befejeződött, vagyis diósgyőri hárompontossal, amelyet ezúttal Lelik szerzett. Jellemző a feszültségre, hogy három perc alatt más nem talált be. sajnos a kosárcsöndnek Dominguez vetett véget, majd egy Lelik-pont után Janković villant meg (52-57). A 34. percben aztán megtáltosodtunk, hiszen Charles és Lelik dupláival egy pontra zárkóztunk. A drukkerek is ráéreztek, hogy most kell rátenni egy lapáttal, elképesztő hangerővel zengett a biztatás. Ez sem zökkentette ki Andrea Vilarót, aki egy közelivel juttatta levegőhöz együttesét (56-59). A kék mezesek időkérése után bő öt perc volt hátra a találkozóból, amelyen a következő találatot a rutinos spanyol válogatott Laura Gil szerezte, időt is kért rögtön Völgyi Péter. Ez a megbeszélés leginkább Jovanovićra hatott, aki egy remek hárompontossal faragta a hátrányunkat (59-61). Gulbe büntetőire Martin Carrion válaszolt mezőnyből, aztán Kaila Charles 2+1-es akciója után egy pontra zárkóztunk, de Vilaró egy tűpontos triplával szertefoszlatta a győzelemről szőtt álmainkat (64-68).

Női Kosárlabda Euroliga, A csoport, 3. forduló

DVTK HUNTHERM - Perfumerías Avenida 64-68 (16-18, 21-11, 11-24, 16-15)
Miskolc, DVTK Aréna, 1800 néző. Játékvezetők: Amal Dahra (francia), Maria Ignatiou (ciprusi), Gilbert Hoxha (albán).
DVTK: Aho N. 8/6, Charles 15, Lelik 18/9, Jovanović 10/6, Grigalauskytė 1. Csere: Kányási 4, Tadić 2, Gulbe 5/3, Miklós 1. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Avenida: Martin Carrion 8/6, Vilaró 11/9, Guirantes 7/3, Gil 12, Koné 8. Csere: Carter 6/6, Fasoula 8, Cornelius 2, Dominguez 4, Herbert-Harrigan, Jankovic 2. Vezetőedző: Anna Montañana.

A mérkőzés részletes statisztikája a klub honlapján elérhető el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!