Ugrás a tartalomra

Zár ugyan a múzeum, de nyitásba is kezd 

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. november 02. szerda 16:05
A Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyei a Pannon-tenger Múzeum kivételével novemberre bezártak. A zárva tartó kiállítások megtekintési lehetőségeiről, a kényszerű időszak alatti tervekről és a fontosabb programokról számoltak be az intézmény vezetői szerda délelőtt az intézmény Görgey úti épületében. 
Fotó: Horváth Csongor

- Befejeződött az a részleges bezárási folyamat, aminek keretében kiállító épületként már csak az a Pannon-tenger marad nyitva, ami iránt az utóbbi időszakban különösen nagy érdeklődés mutatkozott – elevenítette fel az energiaár-robbanás nyomán nemrégiben meghozott intézkedéseket a múzeum igazgatója. Szolyák Péter rögvest hozzátette: csak a látogatók számára tűnhet úgy, hogy működésüket visszafogják – a múzeumi munka azonban töretlenül folytatódik, így a gyűjtemények kezelését és a publikációk írását is végzik tovább a szakemberek. Közönségét pedig mindennek mentén az intézmény igyekszik az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem tapasztalt attrakciókkal megörvendeztetni. Így például a megadott délutánokon a szokványoson túl szakmai tárlatvezetésen is részt vehetnek majd a látogatók.

- Múzeumi berkekben már bevett gyakorlat, hogy a múzeum valamilyen okból kifolyólag a falain túlra kivonul – ismertette Vassné Dobák Leonóra osztályvezető, közönségkapcsolati munkatárs a „bőröndmúzeum” koncepcióját. Ami egyúttal alkalmat nyújt arra is, hogy a kiállításokhoz nem kötődő gyűjteményeket is felvonultassák. Szerteágazó művészeti és tudományterületeket, változatos tematikákat, gazdag választékot ígérnek tehát a színjátszás-történeti, múzeumpedagógiai, néprajzi vagy éppen a Déryné és Herman Ottó életművét taglaló szó szerinti kiállítások.

- Fontos célunk, hogy a múzeum közösségi szerepét erősítsük, és a múzeum társadalmi felelősségvállalásában is új fejezetet nyissunk azzal, hogy gyűjteményeink olyan helyekre is eljussanak, mint amilyenek az iskolák és a szociális intézmények – hangzott el.

Kónya Ábel igazgatóhelyettes a járványidőszak során bevezetett virtuális kapcsolattartást mérlegre téve úgy fogalmazott: a művészetszerető közönség számára rendkívül fontos, hogy fizikailag is találkozzanak az alkotásokkal, és nem utolsósorban: saját közösségükben legyenek. Ezt szeretné biztosítani a Miskolci Galéria, amennyiben – tagintézményvezetőjének közlése mentén - igyekszik a kiállításmegnyitókra hagyományosan kijelölt csütörtöki napokon a Pannon-tenger kiállító helyiségében megtartani éppen aktuális heti rendezvényét, amiből a tervek szerint akad majd bőven. Az első ilyenre már november 17-én sor kerül. A „Hazai pálya” elnevezésű sorozat nyitórendezvényét számos további epizód követi még idén. De egy másik programtípus is bemutatkozhat a Görgey utcai létesítmény falai között, miután az absztraktművészet és a free jazz kapcsolatát is körüljárják a megjelentek. Ezenfelül az eddiginél is hangsúlyosabb szerepet kap a Grafit galériabolt, ami megváltozott nyitvatartással: pénteken tíz és tizennyolc óra között fogadja a vásárolni szándékozókat.

Mindemellett négy korcsoportban: az óvodásoktól egészen a középiskolásokig várja a főként a földrajzhoz, a biológiához és a történelemhez illeszkedő múzeumpedagógiai programkínálat a fiatalokat. Folytatódik a nagy népszerűségnek örvendő Lázár Ervin Program, mindazonáltal pizsamaparty-val és részvételi videókészítéssel is számolniuk kell majd a kicsiknek.

Szörényi Gábor András régészeti igazgatóhelyettes végezetül felhívta a figyelmet: mivel évek óta nincs állandó régészeti kiállítása a Herman Ottó Múzeumnak, így jövőre létrehoznak majd egyet. Addig viszont az intézmény Tímár utcai raktárbázisán, ipari környezetben, vitrin nélkül szeretnék bemutatni a közönségnek a feltárt leleteket.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!