Ellepték a katasztrófaturisták a Dráva menti településeket
Egész nap műszerekkel mérték a vízügyi szakemberek a Dráva vízhozamát és az áradás mértékét.
Siklós Gabriella, az OVI szóvivője híradónknak azt mondta, 24 órában dolgoznak, figyelik az árvizes jelenségeket, és készülnek arra, ha esetleg szükséges, akkor beavatkozzanak. Kiépítették az éjszakai világítást és megerősítettek a töltéseket is.
A polgárőrök most arra figyelnek, hogy a töltésekre, amiket a víz meggyengített, ne hajtsanak rá autóval.
Drávaszabolcsnál közvetlenül az ártérben egy ház volt csak veszélyben, ott az önkormányzat sietett a család segítségére. „Ezt a családot ki is kellett költöztetni, az ő biztonságuk meg van oldva. Az épület homokzsákokkal van körülvéve, tehát biztonságban van” – árulta el Fekete Andrea, Drávaszabolcs alpolgármestere.
Rengeteg a katasztrófa turista most a Dráva menti településeken. Volt ahol már utakat kellett lezárni a sok ember miatt. „Mint mondtam megöregedtem, de ilyent még nem láttam” – fogalmazott Az ATV Híradójának Galacsik István.