A Miskolci Egyetem Körcsarnokában pénteken nagyszabású élménynappal nyitották meg a Tanítsunk Magyarországért program 12. félévét. A programban az egyetemen bármelyik szakon tanuló hallgató részt vehet, vagyis lehet mentor a megfelelő felkészítést követően. A cél legfőképpen az, hogy élményben részesítsék a kis diákokat és néha ki is mozdítsák őket a településről, ahol élnek. Éppen ezért sokszor kirándulásokat szerveznek nekik, illetve segítenek a tanulmányaikban is, nem feltétlenül tantárgyi felzárkóztatással, inkább tanulási motivációjukat növelik sokféle eszközzel.
A programban a tizenkettedik félévet (a hatodik évet) kezdik meg ebben a tanévben, ezúttal rekord számú, 135 mentor segítségével. Ehhez mérten a vármegye számos pontjáról, 14 általános iskolából 16 osztályt vontak be a programba, jellemzően hetedik osztályos tanulókat, illetve néhány hatodikost – mondta Ádám Anetta, a Tanítsunk Magyarországért program szakmai referense.
A rendhagyó évnyitón több mint 250 gyerek és 70 mentor vett részt. A délelőtt a Vaga Banda Gólyalábasok előadásával kezdődött, majd játékos sportvetélkedőkkel folytatódott, végül az iskolások megtekintették az egyetem főépületét is – tudatta a referens. Hozzátette: elsődleges cél volt, hogy megismerkedjenek a gyerekek és mentoraik, akik közül sokan idén léptek be a programba.
Az egyetemista mentorok egy év felkészítést követően találkozhattak most először leendő mentoráltjaikkal. A program sikeressége az eddigi tapasztalatok alapján azzal mérhető igazán, hogy sokat javult a továbbtanulási kedv és jobb minőségű iskolákat választanak a gyerekek – fejtette ki. A mentorok általában 4-5 gyerekkel foglalkoznak, van lehetőségük megtalálni, hogy az adott tanuló miben a legjobb, milyen irányba kell terelgetni. Szintén a program hatékonyságát jelzi, hogy csökkentek az általános iskolákban a hiányzási mutatók, a gyerekek rájöttek, hogy érdemes tanulni.
Szente Zsombor mentor, a Miskolci Egyetem másodéves doktorandusz hallgatója a programhoz már korábban csatlakozott. Motivációja leginkább az volt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek átadja azt az összetartó szellemiséget, amelyet saját családjában megélt. Továbbá tudását is szerette volna kamatoztatni úgy, hogy korrepetálja a tanulókat. Az eddig már mentorként eltöltött időszakban sok sikerélménye volt, legutóbb egy több napos kirándulás alkalmával tapasztalta meg, milyen az, amikor őszintén megnyílnak a gyerekek. A pályaorientációban is jelentős előre lépéseket tudtak tenni együtt – fogalmazott a mentor.
Nagyon várták a mentorokkal való megismerkedést és rendkívül jól érzik magukat – hangoztatta Révész Gréta és Hamzók Aida a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola hetedikes tanulói. A kémia és a biológia új tantárgyként lépett be ebben a tanévben, Aida szereti ezeket, Gréta pedig a földrajzra kíváncsi nagyon, ugyanakkor a matematikai is kedvenc tantárgyai közé tartozik – tették hozzá.