Ugrás a tartalomra

A fogyatékkal élő emberek értékeire és problémáira hívták fel a figyelmet

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. december 03. kedd 19:42
A Miskolc Városi Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely hétfői eseményén a szervezet tagjai az új városvezetés képviselőinek is bemutatkoztak.

Fotók: Horváth Csongor

1992-ben nyilvánította a fogyatékos emberek világnapjává december harmadikát az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). A világnap célja az, hogy a felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. Ebből az alkalommal szervezett hétfőn egy bemutatkozó fórumot hétfőn a Miskolc Városi Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely, nemcsak a sérült emberek problémáit, hanem az értékteremtő tevékenységüket illetve az őket segítő szervezetek munkáját is igyekezett bemutatni.

Az eseményen először Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki méltatta a műhely tagjait azért, hogy már több mint két évtizede mindent megtesznek azért, hogy a fogyatékossággal élők helyzete javuljon a térségben és közösségünk valóban egy befogadó és elfogadó hellyé váljon.

– A világnap célja tehát az, hogy felhívja a figyelmet azokra az embertársainkra, akik fogyatékossággal élnek. Azonban nemcsak arra, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe, hanem arra is, mennyi értéket képviselnek. Úgy gondolom, hogy a társadalom igazi ereje nem az anyagi javakban vagy a gazdasági teljesítményben rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e minden egyes embertársunkat megbecsülni, támogatni és biztosítani számukra a teljes élethez való lehetőséget – mondta.

Matiscsák Éva és Barnóczki Gábor

A városvezetőt a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke, követte. Barnóczki Gábor a civil együttműködés mintapéldányának nevezte a helyi fogyatékosságügyi szakmai műhelyt, melyben az érintett civilek és intézmények mellett az önkormányzat és a kormányhivatal is részt vesz. Mint mondta, a szervezet tagjai részt vesznek olyan dokumentumok kialakításában, mint a helyi esélyegyenlőségi program a fogyatékosságügyre vonatkozó részek, vagy a szociális szolgáltatási tervezési koncepció. „Közösen dolgozunk érzékenyítő, szemléletformáló programokon is azért, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő emberek mindennapjait segítsük, foglalkoztatásukat előremozdítsuk” – tette hozzá.

Végül Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta, fontos céljuk, hogy a műhely széleskörű munkáját bemutassák az új városvezetésnek is.

Jakubinyi László

– A fogyatékos emberek világnapja az egy szimbóluma ennek a közösségnek, ahol fogyatékos emberek élnek. Az őket segítő szervezetek huszonkét éve dolgoznak közösen a Miskolc Városi Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely keretein belül, azt gondolom ez egyedülálló Magyarországon. Ez az együttműködési hálózat mutatkozott most be az új városvezetésnek, akik számára elhoztunk egy szakmapolitikai javaslatot is. Ebben azt fogalmaztuk meg, hogyan kívánunk együttműködni velük annak érdekében, hogy a Miskolcon és a térségben élő fogyatékos embereknek az életminősége javuljon – tette hozzá.

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!