Ugrás a tartalomra

Halloween Estre vár a Miskolci Állatkert

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. október 24. csütörtök 15:10
A kicsik és nagyok számára egyaránt érdekes programok mellett idén tökfaragó versenyt is hirdetnek.
A Halloween Est tavaly is népszerű volt. Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Idén is megrendezi hagyományos Halloween Estjét a Miskolci Állatkert október 31-én, csütörtökön délután öt és este kilenc óra között – írja honlapján az intézmény.

Az esemény részeként idén tökfaragó versenyt is hirdetnek. Azt írják, hogy az otthon elkészített töklámpásokat október 29-én és 30-án reggel kilenc és délután öt óra között lehet leadni az állatkert pénztárában.

– Az első három helyezett jutalomban részesül, amelynek eredményét október 31-én tesszük közzé facebook oldalunkon, és e-mailben is értesítjük a nyerteseket. Az első három helyezett töklámpás az oktatóteremnél állítják ki, míg a többit az állatkert területén helyezzük ki – hangsúlyozzák.

Az oktatótermünkben ezúttal is találkozhatnak majd a látogatók a „nem szeretem” állatokkal, az Afrika-házban kicsik és nagyok tehetik próbára bátorságukat, míg az érdeklődők közelebbről is szemügyre vehetik az állati „alkatrészeket”.

– Bár a természetben a denevérek már lassan megkezdik téli álmukat pihenőhelyeiken, Trópusi-házunkban Estók Péter fotóin rácsodálkozhatunk eme különleges repülő emlősök változatos és titokzatos életére. Ingyenes arcfestés változtatja majd át a gyerekeket, a kívánsághatár a csillagos ég. A látványetetések sorozatát, valamint a programot 20.40 perckor a Hestia Tűzzsonglőr show zárja – írják.

Az állatkert közleménye szerint október 31-én a pénztárakban ezen a napon reggel kilenc és este nyolc óra között lehet belépőjegyet váltani. A nap folyamán érkezők folyamatos bent tartózkodással az esti programokon is részt vehetnek. A rendezvényre a jegyeket online is meg lehet vásárolni, így gyorsabb és kényelmesebb lehet a belépés.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!