Ugrás a tartalomra

A hetven éves Pannónia motorkerékpárt ünneplik

MTI
Utoljára módosítva
2024. október 19. szombat 19:34
A magyar járműipar kiemelkedő márkáját, a 70 éves Pannónia motorkerékpárt a hétvégén többek közt filmvetítéssel, műtárgybemutatóval és tematikus rendezvénnyel ünnepli a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Pannónián szállni élvezet. Volt. Fotó: Wikipedia

A programot Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatója nyitotta meg szombaton 14 órakor, majd levetítették a múzeum megbízásából készült Fekete piros csíkokkal - A Pannónia története című filmet, amely "hiánypótló módon több mint tíz megszólaló visszaemlékezése mentén mutatja be a 21 éven át tartó gyártás történetét" - tájékoztattak a szervezők.

Mint írták, Borsody István dokumentumfilmjében a Csepel Művek dolgozói, gyűjtők, mérnökök, építők és számos szakember idézi fel a Pannóniához kötődő emlékeit és osztja meg gondolatait. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelynek keretében a látogatók a filmben megszólalókkal is találkozhattak.

A rendezvényen megtekinthető a múzeum gyűjteményébe tartozó összes Pannónia jármű, többek között egy 1967-es oldalkocsis Pannónia T5-ös, amely megjárta a pekingi olimpiát, így a tulajdonosok leleményes átalakításai mellett "az utazás pora" is megfigyelhető még a járművön - áll a közleményben.

Október 20-án, vasárnap 10 és 17 óra között a kiállított motorkerékpárok ugyancsak körbejárhatóak az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, valamint a Pannónia történetét bemutató film egész nap megtekinthető a rendezvénytérben - írták.
A szervezők a látogatóknak meleg öltözék javasolnak, mivel az ipari csarnok nem fűthető.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!