Ugrás a tartalomra

Megújul a Zsarnai piac parkolója

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. február 25. vasárnap 13:08
A Zsarnai piac külső parkolórészén a hét folyamán komplex munkafolyamatokat végeztek.
Fotók: Juhász Ákos

Miután a nagyobb esőzéseket követően számos panasz érkezett a pocsolyákat kerülgető látogatóktól, a piac területére beszivárgó csapadékvíznek a Városgazda útját állta. Mint azt az önkormányzati cég megkeresésünkre hangsúlyozta: a vizesgödrök már az árusok kényelmét is korlátozták.

A Zsarnai piac irányítási vezetőjétől megtudtuk: a parkoló talajszerkezete sok helyen volt gödrös, illetve dombos, ezt most a terep kiegyenlítésével oldják meg. A dombos részeket letúrják, a gödröket betömik. A belső murvás részeket is folyamatosan döngölik, egyengetik a biztonságosabb közlekedésért és az árusok elégedettségének növelése érdekében.

– Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy látogatóink elégedetten távozzanak. És nem csak azért, mert megtalálták azt, amit kerestek, és elégedettek az áruval. Hanem azért is, mert az itt töltött idő alatt jól, komfortosan érezték magukat. Kis lépésekben ugyan, de rengeteget haladtunk az elmúlt két évben ebbe az irányba. A jelenlegi munkálatok is teljes egészében a látogatók és persze az árusok kényelmét szolgálják – számolt be Ivány István.

Ezért most a piac kerítésének tövében szikkasztóárkot alakítottak ki, amely a szakemberek reményei szerint el fogja nyelni a lehullott esővizet. A parkolóban található fákat fiatalították, a száraz és balesetveszélyes gallyakat, faágakat eltávolították. A fagondozási, faifjítási munkálatokat egyébként a Városgazda ezekben a hetekben végzi városszerte.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!