Ugrás a tartalomra

Mikulás napján töltötte be a 95. életévét

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. december 06. péntek 16:39
A miskolci önkormányzat nevében Hollósy András alpolgármester köszöntötte születésnapján dr. Paksy Lászlót.
A 95 éves dr. Paksy László köszöntése / Fotó: Juhász Ákos

Gyermekkorában a Mikulással együtt kapta a szülésnapi ajándékot dr. Paksy Lászlónak, aki december 6-án ünnepelte 95. születésnapját. Most pedig a miskolci önkormányzat nevében Hollósy András alpolgármester borral, Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője virággal köszöntötte föl Győri kapui otthonában pénteken. Az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot kipostázzák majd neki. 

Laci bácsi alföldi származású, de Miskolcon élte le az életét. Megszerette a várost, hiszen látja Miskolc és környezete kulturális és természeti értékeit. 

- Jászberényben születtem, de már miskolcinak érzem magam, mivel 72 éve itt élek. Megszerettem a várost és csodálatos természeti környezetét. Vegyészmérnökként idehelyeztek az LKM-be, ahol a laboratórium vezetését bízták rám és a Miskolci Egyetemen gyakorlatokat vezettem. Egészen fiatalon pedig a DVTK tenisz szakosztályának szervező munkáját is magamra vállaltam. Akkoriban a férfi és a női csapat is bronzérmes lett. Műkedvelőként magam is teniszeztem, feleségem pedig tőrvívó volt – emlékezett vissza dr. Paksy László

Dr. Paksy László mesélt a hosszú élet titkáról

Elmondta, hogy valószínűleg sportos életmódjának és a rendszeres természetjárásnak köszönheti hosszú életét. Ameddig tudta, nagy kiránduló csapattal hétvégente bejárták a Bükköt. Egy-egy túra során akár 25-35 kilométert is megtettek. 

Megosztotta, hogy néhai feleségével egy mosókonyhában kezdték az életüket Miskolcon, aztán egy legényszálláson laktak. Már a harmadik gyermeküket várták, amikor a Torontáli utcában kaptak lakást. Később pedig a jelenlegi Virág utcai nagyobbat. Mostanra gyermekei felnőttek mind, egyetemet végeztek és sikeresek a szakmájukban. Egyik fia Budapesten, a másik Angliában, lánya pedig Belgiumban él és hat unokája van. 

- Sajnos már nehezen járok, de a hétköznapokban igyekszem elfoglalni magam, például zenét hallgatok. Kedvelek mindenféle stílust, ami jó. Néha egy kis vidámság sem árt! Minden nap felhívnak telefonon a gyerekeim, és amikor sikerül errefelé jönniük, felköszöntenek. Segítőim is vannak, akik naponta járnak hozzám pár órára – számolt be az ünnepelt.

Hollósy András alpolgármester búcsúzik Laci bácsitól

Búcsúzásunk előtt a fiataloknak azt üzente életbölcsességként, hogy a lehetőségeket jól mérjék föl és éljenek velük, hiszen Miskolcon még nagyon sok lehetőség van. 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!