Pósa Lajosra, a gyermekirodalom megteremtőjére emlékeztek
Sokan ismerik az „Én Istenem, jó Istenem” című versikét, de kevesen tudják, hogy ez Pósa Lajos alkotása, aki a magyar gyermekirodalom megteremtője. Ahogy sok Dankó Pista dal szövege szintén tőle származik. Barátai között említhetjük Gárdonyi Gézát és Feszty Árpádot is.
Rá, „Pósa bácsira” emlékeztek zenés előadás és felolvasó est keretében november 13-án, szerda este a Miskolci Galériában a Felvidék Ház szervezésében. Az alkotó életéről előadást tartott leszármazottai szemével Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke és írásaiból felolvasott a másik „szép-unokahúg,” Gyurán Ágnes elnökhelyettes. Mács Ildikó, a Felvidék Ház szakmai vezetője beszélgetett velük. Gitárzenével Pákó Mária és a gyermekekből álló rimaszombati Mákvirágok együttes közreműködött.
„Pósa Lajosnak nem voltak közvetlen leszármazottai, de nagybátyjának igen, így mi szép-unokahúgok vagyunk (hatodik generáció), a déd- és ük-unokahúgok után” – árulta el Gyurán Ágnes.
„A felvidéki Nemesradnóton, ahol az író született 1850-ben, rengeteg Pósa élt, de nem mindenki volt a rokona. Viszont nekem úgy adódott, hogy nagymamám és édesanyám is az volt” – osztotta meg Pósa Judit.
Elmondta, hogy 2014-ben emlékeztek Pósa Lajos 1914-es halálának a centenáriumára. Akkor emlékévet hirdettek a tiszteletére négy országban, több mint hatvan rendezvénnyel, több mint negyven helyszínen. Azért, hogy az akkor fellobbant lelkesedés ne lankadjon el, megalapították a Pósa Lajos Társaságot. Azóta munkásságát egy vándorkiállítás keretében népszerűsítik. Emellett gyermekek felé igyekeznek közvetíteni műveit és az első, 1889-ben általa alapított gyermeklapot, Az Én Újságomat, amit Benedek Elekkel közösen szerkesztett.