Szakmájuk sztárjainak gratulált a BOKIK
Mint arról korábban beszámoltunk, március elején csaknem hatvan szakmában mérték össze tudásukat az ország legjobb tanulói Budapesten. 240 diák versenyzett a 12. Szakma Sztár Fesztiválon – ahol taroltak a miskolci, borsodi diákok, hiszen két arany, egy ezüst és két bronz a mérlegük.
Molnár Szilvia Dóra, a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakács tanulója aranyérmet szerzett. – Azt hiszem, életem eddigi legnagyobb kihívása volt a verseny – emlékezett vissza. – A felkészül négy hónapja alatt minden nap gyakoroltam rá az Avalon Parkban, ahol gyakorlatomat töltöm.
A versenyen két feladatot kellett teljesíteniük: egy harmincas menüsorból kellett összeállítani egy háromfogásos menüt, erre 4 órát kaptak. A második napon pedig egy alapanyagkosarat kaptak – pisztránggal, nyúl- és csirkehússal –, ebből háromféle hideg előételt kellett készíteniük. Mindezt öt óra alatt. – A saját ízlésvilágom leginkább a tálalásban volt tetten érhető, de ízvilágban is bemutattam, hogy a franciás karakter áll hozzám közel – ecsetelte Szilvi, aki elárulta azt is, hogy a napokban Írországba utazik. – Az iskolám segítségével tavaly nyáron már jártam ott nyáron, két hónapot töltöttem egy ötcsillagos szállodában. Akkor felajánlották, hogy ha elvégzem a sulit, akkor visszavárnak. Úgy tervezem persze, hogy egy kis tapasztalatszerzés után hazatérek majd idővel.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke elmondta, a Szakma Sztár Fesztivál hazánk kiemelkedő szakképzési versenyévé nőtte ki magát, de Európában is egyedülálló. Idén 8 ezer fiatalt vontak be a versengésbe, a megyéből hatszázat, közülük nyolcan kerültek be az országos döntőbe. – Miután a szakképzés nagyon fontos, de egyelőre nem egy „fényes” terület, így ezek a csillogások nagyon kellenek ahhoz, hogy felkeltsük a figyelmet a szakmák tanulása iránt, lehetőség szerint minél nagyobb számban – mutatott rá.
Hozzátette: szeretnék azt is megmutatni, hogy a szakképzés igenis a kiváló tanulók helye is, nagyszerű teljesítményre képesek, és lehet őket követni. – Ezt szeretnénk üzenni a fiataloknak – tette hozzá.
Kovács Attila, a BOKIK kézműipari tagozatának elnöke arról szólt, hogy a jó eredmény „nem egy perc műve”, hiszen rengeteg munka, lemondás és sok-sok műhelyben eltöltött óra eredményezi. – A felkészüléssel elérték azt is, hogy majd az életben helyt tudnak állni. A vállalkozások pedig tárt karokkal várják a jól felkészült szakembereket – húzta alá.
Az eseményen szó volt arról is, hogy hamarosan indul a szakmai képzés reformja, amiben a duális képzés még nagyobb szerepet kap. Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja hangsúlyozta, hogy az iskoláknak és a vállalatoknak még szorosabban együtt kell működniük.
– Az jól látszik, hogy azok a diákok szerepelnek sikeresen az ilyen versenyeken, akik olyan vállalatoknál tanulják a szakmát, ahol figyelnek rájuk, megpróbálják őket felkészíteni nemcsak a vizsgára, hanem az életre is – mutatott rá.
Szélyes Domokos gazdaságfejlesztésért és ingatlangazdálkodásért felelős polgármesteri biztos érdeklődésünkre elmondta, amikor befektetőkkel tárgyalnak arról, hogy Miskolcon telepedjenek le, akkor mindig az egyik nagyon erős érve a városnak az, hogy az oktatási, különösen a szakképzési rendszere mennyire innovatív és fejlett. – Ékes bizonyítéka ennek a mostani díjeső is – hangoztatta, hozzátéve: elmondják azt is a befektetőknek, hogy a főváros után nálunk tanulnak a legtöbben duális képzésben, hogy kiváló szakképző intézmények vannak Miskolcon és a megyében, felkészült tanárokkal, a diákok pedig nyitottak és tehetségesek. – Mindezek miatt is tudunk versenyképesek lenni, határokon átívelő régiós viszonylatban is – emelte ki a polgármesteri biztos.
A rendezvényen jelen voltak a szakképzési centrumok vezetői, a felkészítő tanárok, a szakmai oktatók és a BOKIK elnökségének tagjai. Az ünnepségen ajándékcsomaggal és utalványokkal jutalmazták a díjazott diákokat, valamint elméleti és gyakorlati felkészítőiket.