Ugrás a tartalomra

Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

MTI
Utoljára módosítva
2024. október 03. csütörtök 16:34
Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul a hétvégén.
Viharfelhő / Fotó: MTI, Varga György

Pénteken borult idő várható, a déli részeken vékonyodik, de csak kevés helyen szakadozhat a felhőzet. Sokfelé várható eső, a csapadékzóna napközben fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső, estefelé már csak az északi tájakon eshet kevés helyen - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. az MTI-vel. 

Délután a délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb érték is lehetnek - tették hozzá. 

Szombatra virradóra ködfoltokra kell számítani, napközben pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5-13, a délutáni órákban 14-19 fok valószínű - tájékoztattak. 

Vasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek, napközben pedig jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6-12, a csúcsérték 13-18 fok között alakul - számoltak be. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!