Ugrás a tartalomra

Találkoztak az örökbefogadók

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. május 26. péntek 09:48
A „Fogadj örökbe egy közterületet” elnevezésű program új évadának első személyes találkozóját május 25-én (csütörtök) tartották meg Miskolcon, a városháza épületében.
Fotók: Mocsári László

Idén összesen 26 örökbefogadó jelentkezett az először 2022-ben meghirdetett programra, akik között szép számmal akadnak tavalyi örökbefogadók is. A jelentkezéseket szakmailag Czifrusz Natália városi főkertész értékelte. „A közösségek rendkívül sok megvalósításra váró ötlettel és számtalan feladat elvégzésére pályáztak a Miskolc felirat festésétől kezdve, a lakókörnyezetben lévő növények ültetésén és gondozásán át, a közterületek folyamatos tisztán tartásáig” – nyilatkozta a főkertész. 

A tanulóév után a tapasztalatokat leszűrve idén tavasszal összegző beszélgetést tartottak a tavalyi örökbefogadókkal, akik azt az igényt fogalmazták meg, hogy a megvalósítás közben szívesen vennék az önkormányzat szakmai támogatását, és az egymás közötti tapasztalatok időnkénti megosztását. Ezért a szervező Részvételi Iroda és a Főépítészi Kabinet munkatársai az idei programban bizonyos időközönként találkozókat tartanak majd, hogy az örökbefogadók még gördülékenyebben tehessenek eleget önkéntes vállalásaiknak. 

Az első személyes találkozóra csütörtökön került sor. Az egyeztetésen az örökbefogadók csaknem fele jelent meg. A résztvevők bemutatták egymásnak terveiket, vállalásaikat és szó esett a gyakorlati megvalósítás lehetőségeiről is. A Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör például a lillafüredi függőkert költészet elnevezésű teraszán lévő megviselt padokat hozza majd helyre. A tagok ehhez kérnek majd szakmai tanácsokat. A közösség tavaly a Bársonyos-forrás és a Szinva-forrás környékének rendbetételét vállalta magára. A Szinva Zöld Terasz – Közösségi Mozgástér nevű csoport az Aranykapu Kert mögötti füves patakpartot szeretné életre kelteni. A tagok a terület csinosításával, talajának megfelelő kiegyenlítésével olyan közösségi mozgásteret álmodtak meg, ahol aktív, a mozgás élményéhez fűződő kikapcsolódási lehetőségeket találhatnak maguknak az érdeklődők. Ők továbbra is várják azokat az önkéntes segítőket, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk.

A „Fogadj örökbe egy közterületet” program üzenete, hogy az egyes ember, illetve a kis közösségek elköteleződéssel és felelősségvállalással sokat tehetnek szűkebb és tágabb környezetük kulturáltabb, esztétikusabb kinézetéért, élhetőbbé tételéért.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!