A feltámadás csodájáról tanúskodik az "ötödik evangélium"

A Torinói lepelről leolvasható információk alapján bírósági orvosszakértők pontosan rekonstruálni tudják, hogy Jézus Krisztus hogyan szenvedett, és hogyan halt meg. A Fájdalmak Férfia küllemének háromdimenziós rekonstrukcióján több tudományterületről kikerülő szakembergárda dolgozott. Ez alapján készítette el Sergio Rodella szobrászművész a 2018. márciusában Padovában bemutatott alkotását - olvasható Imrik Zsófia művészeti blogjában Michael Hesemann "Stigmata. Akik Krisztus sebhelyeit viselik." című könyve alapján. 

A fényképezés feltalálása óta tudjuk, hogy a leplen látható testlenyomat egy fotográfiai negatív. A "Shroud of Turin Research Projekts" (STURP) tudósainak 1978-as vizsgálatai alapján a leplen látható negatív képmás nem tartalmaz festékanyagot. Eredetiségét sokáig megkérdőjelezték az 1988-ban végzett C14-es szénizotópos kormeghatározás  eredményei miatt, mígnem a lepel 2003-as restaurálása során kiderült, hogy a korábban vizsgált minták mindegyikét egy tűzeset utáni középkori kiegészítésből vették. "A test képe csupán a lenvászon természetes elszíneződéséből jött létre, elsárgulásból, mely a rostok legfelső rétegére korlátozódik. Az egyetlen valószerű magyarázat az, hogy a képet valamilyen nagyerejű sugárzás égethette bele a lenvászonba" - számol be.  

A vérfoltok elhelyezkedése világosan dokumentálja az evangéliumokban leírt bántalmazásokat, melyek csak a Názáreti Jézusra illenek rá. Ő az egyetlen zsidó férfi, akiről tudjuk, hogy keresztrefeszítése előtt brutálisan megostorozták, töviskoronával csúfolták meg, a kereszthalálának beálltáról pedig lándzsadöféssel bizonyosodtak meg - írja a blog. 

Ritka orvosi jelenség: haematohidrosis

Jézus keresztútja már a Gecsemáné-kertben elkezdődött, ahol elfogatását várta. "Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre” (Lk. 22,43-44). Ami úgy hangzik, mint egy szép metafora, az a haematohidrosisnak nevezett ritka orvosi jelenség. Szélsőséges stressz hatására és erős félelemtől lehetséges, hogy a verítékkel együtt vörösvérsejtek is kilépnek - magyarázza az összefoglaló. 

Több orvos, többek között Ryland Whitaker, Frederick Zugibe és A. LeBec leírta ezt a jelenséget. J.H. Pooley a szélsőséges helyzetekben bekövetkező “vérrel verítékezés” három dokumentált esetéről számol be: egy halálraítéltnél a kivégzése előtt, egy nőnél megerőszakolása közben, és egy tengerésznél nagy viharban. Minden esetben nagy pszichikai feszültség, úgynevezett “pánikroham” okozta a véredények megnyílását a fejen - fejti ki. 

"Ez döbbenetesen mutatja, hogy Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, mennyire szenvedett a rá váró szenvedés tudatától, és mennyire küzdött vele, mielőtt késznek bizonyult elfogadni és kiinni a szenvedés kelyhét. Azt is megsejteti, mennyire kimerült volt már, amikor üldözői az éjszaka sötétjében megjelentek, hogy elfogják." - írja Michael Hesemann egyháztörténész, könyvének 7. fejezetében. 

A lepelről leolvasható bántalmazások

Ütlegelés - A leplen a bal járomcsont erősebben rajzolódik ki, mint a jobb, vagyis Jézus jobb arcfele és jobb szeme erősen megdagadt az ütések következtében. Az evangéliumok is szólnak erről: Kaifás palotájában “a szolgák is arcul verték.”

Korbácsolás - A Torinói leplen világosan felismerhetők az ostorozás ütötte sebek. A halotti leplen látható nyomok kerek formája utal arra, hogy a “taxillinek” nevezett, ólomgolyókkal felszerelt ostoroktól származnak. A római lepelkutató, Mons. Giulio Ricci “mintegy 120 sebet számlált meg, melyek egyértelműen hármas ostorcsapásokból származtak. Az eszköz fanyélre erősített három bőrszíjból állt, melyek végén ólomból öntött, súlyzó formájú fémgolyók voltak. Tehát nagyon lehetséges, hogy Jézus “csak” 39 csapást kapott, melyek 117 sebet hagytak maguk után - állítja. 

A zsidóknál az ostorcsapások száma korlátozott volt:  a mózesi törvény szerint nem haladhatta meg az “egy híján negyvenet” (MtTörv 25,3), amit a rómaiak kifejezetten tiszteletben tartottak. A sebek kettős iránya azt bizonyítja, hogy az ostorozást két hóhér végezte. Hogy ferdén helyezkednek el, de függőlegesen véreztek, arra enged következtetni, hogy az elítéltet görnyedt tartásban ostorozták. A sebek egyformasága a lapockákon erre a testhelyzetre utalnak - fűzi hozzá. 

Ezután egész teste vérzett és széttépett volt. A súlyos sebek és az erős fájdalom traumatikus sokkot okozott, a vérnyomás leesett, s közben a nagy vérveszteség, az esetleges hányás, a sebláz és az erős verítékezés Isten Fia végletes elgyengüléséhez vezetett. A hasra és a mellkasra mért ütések a tüdőben folyadékfelgyülemlést okoztak, mely a következő órákban megnehezítette a légzést. Állapota már ekkor életveszélyes volt - tudatja. 

Ricci arra is utalt, hogy a véralvadással kezdődő természetes gyógyulási folyamatot megszakították. Közvetlenül az ostorozás után Jézusnak fel kellett vennie a ruháit. De amikor a megfeszítéskor levetkőztették, a ruhához tapadt sebek mind újra fölszakadtak.

Tövisek szúrása - Az egész tarkót, éppúgy, mint a homlokot, arteriovénás jellegű vérnyomok borítják, melyek mély szúrt sebekből származnak.

A Torinói leplen látható vérnyomokból arra következtethetünk, hogy Jézus valójában “süvegkoronát” viselt. A tövises ágakat valószínűleg nádabroncs tartotta össze. Mivel az emberi fej bőrében sok véredény van, el kell fogadnunk, hogy a – valószínűsíthetően Ziziphus Spina Christi növény típusú – hegyes tövisek erősen vérző sebeket okoztak. Jézus haja a vértől egészen össze volt ragadva, amikor a halotti lepelbe takarták - adja hírül. 

Terhelés a keresztgerendával - A leplen látható hátlenyomat két súlyos zúzódást mutat a bal lapocka és a jobb váll területén. A keresztgerenda éppen itt feküdt az elítélt vállán. A gerenda lenyomata ferde, valószínűleg azért, mert a patibulum bal oldalát Jézus bal bokájához kötötték - tájékoztat. 

A legtöbb ábrázoláson azt látjuk, hogy Jézus a teljes, súlyos keresztet viszi a kivégzés helyére, közben többször elesik. “Nincs az az ember, aki miután épp átszenvedte a véres ostorozást, fizikailag olyan állapotban lehetne, hogy a teljes keresztet a vesztőhelyre vigye. Jézus esetében a Pilátus Praetoriumától 600 méterre lévő Golgota dombjára. A legalább 2,5 méter magas kereszt súlya 100 kilogramm körüli lenne - részletezi. 

Csak most válik világossá, hogy az evangéliumokban miért mondják kifejezetten Jézusról, hogy hordozta és nem “húzta” vagy “vonszolta” a keresztjét. Jézus vállára a patibulumot (a kereszt vízszintes gerendáját) tették. Egy római kereszt ugyanis két részből állt: a “stipesből”(kereszttörzsből), mely a vesztőhelyen a földbe vagy a sziklába volt állítva, és “patibulumból” (a keresztgerendából.) - érteti meg. 

A rómaiaknál az volt a szokás, hogy több gonosztevőt egymáshoz kötöttek, és csoportosan hajszolták őket a vesztőhelyre. Az elítélt patibulumának egyik oldalához kötelet kötöttek, amelyet a mögötte jövő elítélt bokájához is hozzákötötték. E kötélnek az volt a rendeltetése, hogy együtt tartsa a megfeszítendők csoportját, illetve, hogy az imbolygó botladozás, elesések és fölkelések nevetségessé tegyék őket - tudatja. 

Elesések - Arcának bal oldalán látható zúzódások az első arcra eséséből, az orrcsont törése egy második esésből eredhet, míg a harmadik elesést talán a térdével tudta felfogni. A térd zúzódása és a törött orr a keresztúton jött létre, amit Jézus három eleséséről szóló, Assisi Ferenc által bevezetett vagy fölélesztett hagyomány is megerősít. A lepelkutató és pap, Mons. Giulio Ricci a vászon-képmás leletei alapján már 1971-ben három eleséses keresztutat rekonstruált, és az elesések okát egy megfeszítési folyamat imitálásával vizsgálta. Mint már említettük, a megostorozás nagyon legyengítette Jézust, de hosszú ruhája is, mely beleragadt a vérző sebekbe, korlátozta a mozgásban - informál. 

A három “cruciarii-t” ostorokkal hajtották a vesztőhelyre, miközben veszedelmesen imbolyogtak vállukon a körülbelül 1,8 méter hosszú és 35 kilogramm súlyú keresztgerendával, hullámokban mozogtak, és kölcsönösen ide-oda rángatták egymást. Közben Jézus keresztgerendáját is előrerántották, amitől elvesztette egyensúlyát. Mivel keze a patibulumhoz volt kötve, az elesését nem tudta hárítani, így arccal az utca kövezetére bukott - teszi hozzá. 

1978-ban a geológus házaspár, Roger és Marty Gilbert mikroszkópos vizsgálatával utcai por maradványait találta meg a leplen a véres saroknak és a nyilvánvalóan eltört orrnak megfelelő helyen. Erősebb nagyításnál kiderült, hogy apró, rombusz alakú, aragonite kristályokról van szó. Ez egy olyan fém, mely calcium-karbonátból és nyomokban stronciumból és vasból áll, és épp ebben az összetételben fordul elő Jeruzsálem földjében. E részecskék minden összetevőjének az 1. századi jeruzsálemi sírokból vett mintákkal történő aprólékos összehasonlításából kiderült, hogy teljesen azonos szerkezetűek. Tehát a Torinói lepel nemcsak virágport, hanem a jeruzsálemi utcák porát is tartalmazza - foglalja össze. 

Keresztre szegezés - A kéztőn és a lábfejen látható nagyobb kiterjedésű vérfoltokat a szegek okozták. A kéztőnél nem a kisujj felőli nyíláson ütötték át a szeget, hanem a tenyérnek a hüvelykujjhoz közel eső részén. A sebektől két vérnyom indul ki, egymással körülbelül 20 fokos szöget zárva be. Ennek az lehet az oka, hogy a fuldoklás közben kétféle testhelyzetet vett fel Jézus. A keresztről történő levétel után egy kör alakú vérfolt is keletkezett a szög eltávolítását követően, ami szintén látszik a leplen - közli. 

“A keresztre mégy”; “Felhúznak a keresztre”; “Felakasztanak a keresztre”; “Fölmégy a keresztre”- formulákkal fejezték ki a rómaiak az általános megfeszítési gyakorlatot. Ez ellentmond a sok passiójátékban és filmen – Mel Gibson A Passiójában is – bemutatott módszernek, mely szerint az elítéltet a földön fekvő keresztre szegezték, és azzal emelték fel. A “stipesnek” nevezett kereszttörzsnek a felső végén széles mélyedés volt, melybe a patibulumokat beékelték, vagy szorosan odakötötték. A két gonosztevőt, akiket kötelekkel már a keresztgerendákhoz rögzítettek, már csak fel kellett húzni a keresztre. Ezután a keresztgerenda vagy a törzsön függött, vagy egy széles mélyedésbe süllyesztették, és további kötelekkel rögzítették. Amikor az elítélt már meghalt, minden nagyobb nehézség nélkül le tudták venni a törzsről - világosít fel. 

Mivel azonban Jézust már eloldották a keresztgerendától, hogy azt Cirenei Simon vihesse, az ő esetében a patibulumhoz rögzítés sokkal fájdalmasabb formáját, az odaszegezést választották, melynek egyetlen “előnye” volt, hogy a halál gyorsabban beállt. A kéztőnél fogva szegezték oda a patibulumhoz, majd ezen függve fölhúzták a magasba, a stipesre - említi. 

Már az odaszegezés olyan fájdalommal járt, hogy sok esetben okozott eszméletlenséget, ami tovább fokozódott, amikor a testet, mely csak a szegeken függött a keresztgerendán, a magasba húzták. Első látásra a térdeknek a Torinói leplen látható behajlása – a hagyományos elképzelésnek megfelelően – egyetlen hosszú szegre utal. Ezzel szemben a patológus Frederick Zugibe a térdek hajlását inkább a hullamerevségre vezeti vissza, és úgy gondolja, hogy két lábszeget használtak - fogalmazza meg. 

Lándzsadöfés - Az oldalsebnek megfelelő vérfolt is megtalálható a vásznon. Kizárólag Júdeában siettették a halált a crurifragiummal. Csak egyetlen zsidó férfiról tudjuk, hogy korai halálát lándzsadöféssel erősítették meg, mely után oldalából “vér és víz” folyt ki (ez a légmell következménye). Míg a halál előtti vér a leplen úgy látszik, hogy középütt a plazma, körülötte fibrin; az oldalsebből a halál után kifolyt vérnél fordítva: plazmakoszorú veszi körül a középütt lévő fibrint - hívja fel a figyelmet. 

A lenvásznat átitató vér – ellentétben a képmással – a szövet hátoldalán is látható, és a Palesztinában gyakori, AB vércsoporthoz tartozó emberi vér. Hogy a sebek, miután a holttestet lemosták, még nedvedzettek, hogy az oldalsebből a vér egyértelműen a halál után folyt ki, megerősíti, hogy holttest feküdt a lepelben - mondja el. 

Bizonyos, hogy amikor a képmás létrejött, a “halotti leplen látható férfi” már legalább néhány órája halott volt, mert a test a hullamerevség (rigor mortis) világos jeleit mutatja, és legfeljebb két napja, mert a bomlásnak semmi jele. Ha ez a halott Jézus, akkor a lelet igazi: már néhány órája halott volt, amikor az újonnan vágott sírba fektették, és föltámadott, mielőtt a bomlás elkezdődött volna - hangsúlyozza.